

A járvány harmadik hullámában már megújulva várta a nyitás pillanatát a Bánhidai Puskin Művelődési Ház. A nagyközönség, a házat rendszeresen használó alkotó-, hobbi és egyéb közösségek mostantól a új hang- és fénytechnikai felszerelés segítségével, új bútorzattal, megújult közösségi terekkel találkozhatnak, ha ellátogatnak az ötven esztendős, több ütemben felújított épületbe.
„Bánhida lakosságszáma 1920-ban még csak 5005 volt, majd a várossá alakuláskor, 1947-ben már 12.347-en lakták az elődtelepülést. A közösségi élet mindvégig nagyon élénk volt a községben, de egy ekkora népességbővülés még inkább magával hozta a közösségi élet megszervezésének igényét, a bánya a megélhetés miatt idetelepülő nemzetiségek sokszínűségével olvasókör, női énekkar, férfi dalárda, lánykórus, zenekarok, lövészegylet, színjátszókör működött, korcsmák, kaszinók nyíltak. A Puskin Művelődési Ház a tatabányai és a bánhidai kulturális élet egyik legfontosabb színtere évtizedek óta.” – mondta el köszöntő beszédében Szücsné Posztovics Ilona polgármester.
„A kulturális és közösségalapú gazdaságfejlesztés alapjait akkor tette le a város, amikor öt esztendővel ezelőtt pályázatot állított össze a közművelődési intézmények megújítására. Hazai és uniós forrásból összesen 750 millió forintos támogatást nyert el akkor Tatabánya.” – mondta el az ünnepélyes megnyitón Bencsik János országgyűlési képviselő.
A támogatásból négy tatabányai intézmény újulhatott meg, köztük a Puskin Művelődési Ház is. Még az idén sor kerül a felsőgallai, a kertvárosi művelődési ház és KPVDSZ épületeinek felújítására is. Szombaton délután közönségprogramokkal folytatódott a Puskin birtokbavételének napja.




Minden jog fenntartva