


Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat
A Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat – 2011. december 31-ig Tatabányai Cigány Kisebbségi Önkormányzat - 1994-ben alakult meg, azóta folyamatosan működik.
Nemzetiségi Önkormányzatunk feladatai közé tartozik a roma nemzetiség érdekének védelme, érdekeinek érvényesítése, a nemzetiségi létből adódó hátrányok mérséklésének, felszámolásának elősegítése, a kulturális autonómia biztosítása, a nyelvi, tárgyi és szellemi kultúrájának gyakorlása, őrzése és bemutatása. Képviselőtestületünk azon dolgozik, hogy cigány hagyományainkat megőrizzük, fenntartsuk, illetve mindenféle segítséget megadjunk ahhoz, hogy a cigányok integrációja megvalósuljon.
Roma létünkből eredően nagyon sok problémával kell szembenéznünk. Városunkban kb. 4500-5000 fő roma lakos él. Az itt élő családok nagy része betelepült, kisebb része őslakos. Többségük a város peremterületén, Mésztelepen és Hatos telepen él, illetve egy részük Kertvárosban. A telepekre koncentrálódott lakosságot nemzetiségi önkormányzatunk tudja közel hozni egymáshoz.
Mint korábban is említettünk, munkánk célja a nyelvünk ápolása, hagyományaink, kultúránk felelevenítése, megőrzése. Ha lehetőségünk van rá, felvilágosítást tartunk az alapvető higiénia, környezetvédelem témakörében, illetve minden olyan dologgal foglalkozunk – roma sajátosságunkból eredően – amely a mai világban nélkülözhetetlen feladat. A város önkormányzatának segítségével irodát működtetünk, ahol minden nap várjuk az ügyfeleket, segítünk nekik dolgaik elintézésében.
Nemzetiségi Önkormányzatunk több mint 4 éve alapította meg a „Szomnakune Cserhaja” tánccsoportját, akik szinte minden városi, sőt megyei rendezvényen fellépnek.
Megrendezzük minden évben a „Roma Nap”-ot, ahol hagyományőrző program keretében mutatjuk be roma szokásainkat, hagyományainkat.
Gondot fordítunk a gyerekek szórakoztatására, szabadidejük hasznos eltöltésére. Ennek keretében 2008. óta nemzetiségi irodánkban közösségi házat-játszóházat működtetünk, ahol internetezési lehetőséget tudunk biztosítani az érdeklődők részére. A játszóházban a kicsik játszani, rajzolni, olvasni is tudnak. A részükre szervezett programokon szívesen vesznek részt, itt hagyományainkat, szokásainkat mutatjuk be nekik játékos formában. A fentieken kívül – amennyiben anyagi lehetőségeink engedik – táborozást, kirándulást, színházlátogatást, gyermeknapot, családi napot szervezünk részükre.
Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a roma gyerekek oktatását, nevelését folytató intézményekkel, támogatjuk azok rendezvényeit, kiemelt figyelmet fordítunk a roma nyelv ápolására, oktatására. Részt veszünk egymás rendezvényein, segítjük egymás munkáját.
Együttműködési megállapodásunk van megyei nemzetiségi önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyesületekkel, egyházi gyülekezettel, különböző intézményekkel. Együttműködésünk keretében munkánkat összehangolva végezzük, amely a roma lakosok segítését, felzárkóztatását, megbecsülését szolgálja.
Elérhetőségek:
Tatabányai Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Iroda: 2800 Tatabánya, Sárvári Endre út 15.; Tel.: 34/309-726
Email.: cko@ciganykisebbsegtb.t-online.hu
Elnök:
Duka László János
Tel.: +36 70/321-86-80
Email:duka.l@freemail.hu
Elnökhelyettes:
Konkoly Andor (konkolyzs@freemail.hu)
Képviselők:
Babai Sándor (babai.sandor@freemail.hu)
Konkoly Andorné
Duka László Gusztáv