

Az Újtelepi, a Síkvölgyi, a Felsőgallai és a Bánhidai temetőkben bejáráson tájékozódott az üzemeltető és az önkormányzat arról, hogy megfelelő rendben várják e a létesítmények a hozzátartozókat a következő napokban. Mivel jellemzően mindenki ilyenkor teszi rendbe szerettei síremlékét és annak környezetét, több hulladék kerül a gyűjtőhelyekre. Azok ürítéséről, a szemét elszállításáról naponta többször is gondoskodik az üzemeltető T-Szol – mondta el a bejáráson Horváth Ádám temetőüzemeltetési csoportvezető. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a hétvégén a rokkantságot igazoló kártyával rendelkező autók sem hajthatnak be a sírkertek területére a gyalogosok biztonsága érdekében.
A temetőkbe látogatók kérdéseikkel, észrevételeikkel, illetve probléma esetén a láthatósági mellényben, azonosító névtáblával rendelkező segítőkhöz fordulhatnak, akik a hétvégén nagy létszámban lesznek jelen minden tatabányai temetőben.
Mármarosi Sándor, a Városüzemeltetési Iroda vezetője a bejárást követően elmondta: Felsőgallán a vízelvezető árkot kitisztították, a Bánhidai temető mögötti illegális hulladékot az önkormányzati területről napokon belül elszállítják. Az Újtelepi temető környékén, a hátsó részt is beleértve a parkolásra alkalmas zöldsávot rendbe rakják. Cseh László közterület kezelési igazgató elmondása szerint a zöldhulladék elszállítása és a hulladéktárolók gyakori ürítése kiemelt feladat, folyamatosan figyelik azok telítettségét.




Minden jog fenntartva