Háttérkép
A járványhelyzetről tárgyaltak
A járványhelyzetről tárgyaltak
2020. november 6.

Pénteken délután Szücsné Posztovics Ilona polgármester a járványhelyzetre tekintettel összehívta a tatabányai Operatív Törzs ülését, ahol mind a polgármesteri hivatal vezetői, mind a közfeladatokat ellátó intézményeink, vállalkozásaink képviselői, mind Tatabánya Rendőrkapitánya elmondhatta a veszélyhelyzettel összefüggésben eddig tett intézkedéseit, azok tapasztalatait. Ezen túlmenően felvetődtek újabb megoldásra váró kérdések, így különösen:

-          a helyi autóbuszközlekedés területén a T-Busz Kft. végrehajtotta a kormányzati rendelkezéseknek megfelelően a járatsűrítéseket, azonban az ügyvezető tájékoztatott, hogy határán vannak mind az autóbusz, mind a gépjárművezetői létszám kapacitásokban, ezért a folyamatos utasszám figyelés mellett a csúcsidőn kívüli időszakra javaslatot kívánnak tenni a menetrend csökkentésre, mellyel a tavaszi járványidőszak esettén is alkalmaztak;

-          a művelődési házak működtetése terén felmerült a kérdés, hogy az idősek védelme érdekében a nyugdíjasklubok összejöveteleit célszerű lenne korlátozni;

-          a Jászai Mari Színház, Népház és az Agora nKft. tájékoztatást adott a rendezvényeiken alkalmazott biztonsági intézkedésekről, felvetődött, hogy az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében az amatőr csoportok tevékenységének teret adó létesítményeket javasolt lenne bezárni, melyről kérik a fenntartó döntését;

-          a város Gazdaságfejlesztő nKft-je felvetette, hogy a vállalkozások zökkenőmentes közszolgáltatással kapcsolatos igényeinek kiszolgálása érdekében ismét felvennék velük a kapcsolatot és várják igénybejelentésüket;

-          az Egyesített Szociális Intézményrendszerünk nincs könnyű helyzetben, hisz hozzátartozik az idősek nappali és bentlakásos ellátása, valamint a családsegítő és a hajléktalan ellátás, egyelőre nincsenek fennakadások a munkában. A hajléktalanok nappali melegedőjében további 7 fő munkavállaló besegít az ellátásban. A bentlakásos intézmények maximális létszámmal működnek, a Cseri úti idősek otthonában 10 fős karanténos elhelyezésre alkalmas, leválasztott épületrész áll rendelkezésre azoknak az időseknek, akik orvosi vizsgálatok idejére elhagyják az intézményt.  A család- és gyermekjóléti központban telefonos időpontfoglalással lehet igénybe venni a szolgáltatásokat.

-          Madari Csaba Rendőrkapitány Úr elmondta, hogy az elmúlt napokban 5-6 fős csoportosulásokkal szemben hoztak rendőri intézkedéseket a kijárási tilalom betartásával kapcsolatosan, valamint elmondta, feladataik napról-napra növekednek a karanténban lévők ellenőrzése területén;

-          az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft képviselője elmondta, hogy egyelőre szolgáltatásaikat változatlan formában végzik, az ügyfélszolgálat továbbra is működik, várakozási lehetőség az ügyféltérben nincs, a hulladékudvarok változatlan nyitva tartással üzemelnek.

-          a Polgármesteri Hivatal működésében is javasolt a személyes ügyfélszolgálat fenntartása mellett az online ügyintézés előtérbe helyezése.

-          a város továbbra is részt vesz az egészségügyi ellátás zavartalanságának biztosításában, melynek érdekében a Sport Hotelben a szűrésben résztvevő orvostanhallgatókat szállásolják el, illetve felkészültek a Szent Borbála Kórház igényeinek kielégítésére azon egészségügyi dolgozók elhelyezése terén, akik közvetlenül kitettek a fertőzésveszélynek és már nem kívánnak családjukhoz hazamenni.

 

A megbeszélés lehetőséget biztosított a résztvevőknek arra, hogy az előttünk álló járványidőszak kezdetén tovább erősíthessék szoros együttműködésüket a városlakók védelmében.

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!