

Azóta átalakultak a hétköznapok és az ünnepek is. Egy valami nem változott, sőt erősödni látszik: az önkéntesek szerepe. Ma van az Önkéntesek Napja. A megyei Család Esélyteremtő és Önkéntes Ház az idén is meghirdette pályázatát. Ennek eredményeként két tatabányai szakember is elismerésben részesül. Záreczki Zoltánné, a Micimackó Óvoda pedagógusa, aki nyugdíjba vonulása után a rehabilitációs intézetben tevékenykedett, segíti a rászorulókat, fogyatékkal élő embertársainkat. Az Év megyei önkéntese díjat Veizer-Sugár Gabriella érdemelte ki, aki rendszeresen publikál a város magazinjában is, gyakorlati információkkal segítve ezzel az autizmussal élő gyermekek szüleit. A Kék Madár Szülőklub társalapítója misszióként tekint erre a munkára, melyet újságíró tevékenysége mellett végez. Ugyancsak tatabányai illetőségű program részesül az idén elismerésben - a Korcsolyázzunk Ábrisért akciót középiskolás diákok szervezik - óriási sikerrel.