

A tervek elkészültek, sőt folyamatosan gyarapodott újabb és újabb osztályok átköltöztetésével, majd a források előteremtésével telt az idő. A közbeszerzései eljáráson korábban kiválasztott kivitelező most aláírhatta a szerződést a Szent Borbála Kórház új épületének kivitelezésére.
Mint azt Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere a szerződés aláírása kapcsán elmondta, a kivitelezés időszakában elő kell készíteni a parkolóépítést, hiszen most is problémát jelent a kórház környékén az autók várakozása.
A városvezető kiemelte továbbá: soha ennyire nem érződött az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésének fontossága, mint a járvány időszakában.
Mind a betegek gyógyulási, ellátási, mind a dolgozók munkakörülményeinek javítása elsődleges feladatnak kell, hogy legyen a jövőben.
Bencsik János országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos a finanszírozás hátteréről elmondta: közel 12 milliárdos pótforrást biztosít a kormány, melyhez a város ötmilliárdos állami támogatást csoportosított át.
A fejlesztés során új, háromszintes belgyógyászati és rehabilitációs tömb épül. Külső telephelyekről ide költözik majd a két tatai fekvőbeteg osztály – Kardiológiai Rehabilitációs Osztály és a Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály –, a Gőzfürdő, itt kap helyet a Központi Laboratórium és a mikrobiológiai részleg, valamint a központi telephelyen, de külön épületekben működő nefrológia, pszichiátria, tüdőgyógyászat. Az új kórházi tömb a függőfolyosónak köszönhetően közvetlen kapcsolatban lesz a többi épülettel, szakrendelőkkel, diagnosztikai egységekkel, és a sürgősségi osztállyal is. A munka elvégzésére három év áll rendelkezésére a kivitelezéssel megbízott Strabag-MML Kft-nek, akik már elvégezték a talajmechanikai vizsgálatokat, és januárban átvehetik az építési területet.
A megüresedő pszichiátria helyén orvos-nővér garzon kialakítását tervezi az intézmény vezetése, a tüdőgyógyászati pavilon a krónikus ellátás helyszíne lesz. Az összességében mintegy 18 milliárdból megvalósuló fejlesztés nyomán megszűnik a több telephelyen folytatott fekvőbeteg ellátás, a kórház tömbösítésével hatékonyabbá válik a betegirányítás.




Minden jog fenntartva