Hetven esztendeje az év utolsó éjszakáján súlyos szirénahang verte fel a város nyugalmát. 1950. december 30-án 113 tatabányai, héregi és vértesszőlősi bányász szállt le éjszakás műszakba a XII-es aknában. 23.20-kor nagy területre kiterjedő sújtólég- és sorozatos szénporrobbanás történt. Nyolcvanegyen sosem tértek haza családjukhoz. A lent rekedt 32 sérültet a bányamentők hozták a felszínre. „Ez a nap örökre az emlékezetünkbe vési elődeink munkáját, a hősi halált halt bányászok utolsó műszakjának napja a Bányász Hősök Emléknapja. Ma rájuk, és azon társaikra emlékezünk, akik az életüket áldozták városunk, hazánk gazdasági fejlődéséért.” – tette közzé gondolatait közösségi oldalán Szücsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere, aki ma reggel elhelyezte az emlékezés koszorúját a Bányász Hősök Emlékműjénél.

„Amikor az város „legifjabb” díszpolgára, dr. Iffiú András életpályáját megismerjük, közvetlen közelről láthatjuk milyen emberfeletti küzdelmet, milyen a fizikai-lelki próbatételt jelentett nekik, a bányamentőknek, és minden kollégának, családtagnak ez a tragédia.”

A Dunántúli Naplóban a Bánya- és energiaügyi minisztérium jelentéséből idéztek két héttel később az akkoriban leginkább sújtóléges Rehling Konrád aknában történt szerencsétlenségről:  

„A robbanás dinamikus hatása  olyan nagymértékű volt, hogy  a bánya területén a légvezetékre beépített  légelzáró ajtókat szétzúzta, és így az egész bánya levegő nélkül marad. Ez  okozta, hogy a robbanás  színhelyétől távolabb eső  munkahelyeken foglalkoztatott bányászok,  akiket a robbanás nem ért el,  levegő hiányában a  szerencsétlenség áldozatai  lettek.”