A Doni Hősök Emléknapján a polgármester a város nevében helyezte el az emlékezés koszorúját a bánhidai emlékműnél. 1943. január 12-e a magyar történelem egyik legsötétebb napja. Az esemény körülményeinek és részleteinek ismerete - különösen az évfordulón – főhajtás azon katonáink előtt, akik kötelességük teljesítése közben estek el a Voronyezs környékén fekvő, távoli, jéghideg, havas tájakon. A Don-kanyarban a 250 ezer fős 2. magyar hadsereg kötelékéhez tartozó honvédek és munkaszolgálatosok közül mintegy 125-130 ezren estek el, sebesültek meg, vagy estek fogságba.

 A katasztrófa nem csak családok sorsát pecsételte meg, hanem Magyarországét is. A Horthy-korszak útvesztőjének utolsó állomása volt ez, mely a kiszolgáltatottság és elhibázott politikai döntések sorozatának következménye lett.

 Fel kell tenni a kérdést, hogy elkerülhető lett-e volna a doni katasztrófa – 1943-ra már gyakorlatilag együtt mozgott a magyar vezetés Hitler Németországával, ehhez pedig az előző évek politikájának alakítása vezetett.

 Talán a legnagyobb tanulság az, hogy hiába tűnhet bármennyire gyümölcsözőnek, egy felelős politikai vezetés semmiképp sem köteleződhet el szélsőségek oldalán, mert az minden esetben zsákutcát jelent.

A rettenetes megpróbáltatások után hazaérkező honvédek egy életen át tartó traumát szenvedtek el, a szeretteiket elvesztett hozzátartozók évtizedekig tiltott gyásza, a mai napig hat. A sebek begyógyításának egyetlen módja az emlékezés és a főhajtás. A 2. magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok, akiknek évtizedekig ugyan nem járt tisztelet, tragikus küzdelmüket mégsem fogjuk soha elfelejteni.