A fekete meze miatt „Fekete Párducnak” becézett legendás sportember 394 élvonalbeli mérkőzésen és 86 válogatott találkozón védte csapata kapuját, bámulatos hatékonysággal. Nemcsak kiváló sportteljesítménye, hanem emberséges magatartása és hazafisága miatt is példakép maradt sokunk számára – minderről a hirado.hu emlékezik meg mai publikációjában.

„Grosics Gyula 13 évesen szülővárosa, a Dorogi AC csapatában kezdte sportpályafutását, majd 1947-től a MATEOSZ, illetve a Teherfuvar hálóját őrizte. 1950-ben került a korszak sztárcsapatához, a Budapesti Honvédhoz, amely az Aranycsapat későbbi játékosainak a gyűjtőhelye volt.

Az 1952-es helsinki olimpián győztes magyar válogatott tagja volt. Három világbajnokságon (1954, 1958, 1962) szerepelt a kifutásairól is híres kapuvédő. Háromszoros magyar bajnok, 394 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 1947 és 1962 között 86 alkalommal volt a válogatott kapusa.

Utolérte a harag a berni csatavesztés után

Grosicsot a nyert helyzetből elvesztett 1954-es világbajnoki döntő után sokan hazaárulással vádolták, ezért kis híján a börtönben végezte.

Budapestről menekülnie kellett, Tatabányán azonban folytathatta a labdarúgást, ahol 1963-ig játszott. A következő évben felhagyott a futballozással, mert a hatalom nem engedte neki, hogy a Ferencvároshoz igazoljon. Edzőként dolgozott Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-nél, valamint Kuvaitban is. Nyugdíjba vonulásáig a Volán SC elnöke volt, ahol a hazai futballélet egyik vezérszónoka volt, aki már a hetvenes évek végén figyelmeztetett a sportág morális csődjére.

Grosics nemcsak abban volt úttörő, hogy fekete mezt húzott, hanem abban is, ahogyan kapusként irányította a védelmet, szinte az egész csapatot. Együtt élt a játékkal, olykor a kapuját messze elhagyva is, szinte negyedik hátvédként szerelt, vagy éppen indította a csapattársakat.

Később a politikai életben is feltűnt, 1990-ben az MDF színeiben indult az országgyűlési választásokon, de nem jutott be a parlamentbe. Politikai ambícióit később sem kísérte siker, ezért felhagyott a képviselőjelöltséggel – hazaszeretetével azonban nem.

Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa Orbán Viktor miniszterelnökkel beszélget a Grosics Gyula Stadion névadó ünnepségén, Tatabányán, 2011. szeptember 18.-án (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Lánya, Grosics Edina a napokban egy megemlékezésen azt mondta: elsősorban hazaszeretet tanult az édesapjától, aki mindig büszke volt arra, hogy magyar ember.

Grosics állandó kezdő embere volt a magyar labdarúgó-válogatottnak, amely 1948 és 1954 között veretlen maradt. A Budapesti Honvéd színeiben játszott, és 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok lett a magyar csapattal. Az 1954-es svájci világbajnokságon mindenki az Aranycsapat diadalára számított, azonban a mérkőzés hajrájában kapott góllal végül 2-3-ra alulmaradtunk az NSZK válogatottjával szemben. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után szétesett az Aranycsapat, Grosics pedig több csapattársával együtt az itthon maradás mellett döntött. Válogatott maradt, de egy évre eltiltották a sporttól. Később visszatért, és szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon részt vett válogatottban.

Harminchét évesen, 1963-ban vonult vissza.

A FIFA statisztikái szerint 1954 és 1962 közt Grosics 21 válogatott mérkőzésen védte a magyar válogatott kapuját, melyek során a csapat 15-ször győzött és két döntetlent ért el. Tizenegy világbajnoki meccsen 17 gólt kapott, a hat világbajnoki selejtezőn hatot; öt olimpiai mérkőzés során pedig csak kétszer tudták bevenni a hálóját.

A legtöbb gólt egy meccsen az 1954-es világbajnokság csoportmérkőzésein, az NSZK ellen játszott találkozón kapta, de ezt a meccset is Magyarország nyerte 8-3-ra.

Ezért hatott az egész nemzetre hidegzuhanyként, amikor a döntőben 2-3-ra kikaptunk a németektől.

Grosics Gyula 86-szoros válogatott labdarúgó, az Aranycsapat kapusa mutatja a Nemzet Sportolója címet, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöktől vett át a Parlamentben, 2011. április 26-án (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Grosics Gyula díjai és kitüntetései: Az év sportolója (1952), Az év labdarúgója (1959), MOB Olimpiai Érdemrend (1995), a Nemzet Sportolója (2011), hatszoros világválogatott, négyszeres Aranylabda-jelölt. A világ tíz legjobb kapusa közé választották (1999), Dorog város díszpolgára (2001), Szent István-díj (2007), Magyar Szabadságért díj (2008), Prima Primissima díj (2009), Budapest díszpolgára (2009, nem vette át), Budapest XI. kerületének (Újbuda) díszpolgára, a Felcsúti Labdarúgó Akadémia tiszteletbeli elnöke. Olimpiai Érdemrend és a Nemzet Sportolója cím. A Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki Grosicsot. Nyolcvanhat válogatott szereplését tekintve (amiből 59 barátságos mérkőzésen történt) ritka volt a kudarc: 59 győztes, 14 döntetlen és csak 13 vesztes mérkőzésen védett, összesen kilencvenhat gólt kapott, miközben csapata 258 gólt rúgott. Először 21 évesen, 1947-ben állt a válogatott kapujában Albánia ellen, utoljára 36 éves korában, 1962-ben Jugoszlávia ellen.

Idős korára az egészségi állapota megromlott, többször is kórházba, illetve intenzív osztályra került tüdőgyulladást miatt. Sikeresen megoperálták, de tüdőbetegségén már nem lehetett segíteni.

Élete legszebb ajándékának nevezte, amikor a 82. születésnapján, 2008-ban a Ferencváros szimbolikusan leigazolta játékosának.

Az Aranycsapat legendás tagja 2014. június 13-án hunyt el Budapesten. Nevét a labdarúgó-utánpótlással foglalkozó Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, a tatabányai stadion, valamint az Újbudai Sport Általános Iskola őrzi.” forrás: hirado.hu, fotó: fortepan (Az Aranycsapat – 1953: Lóránt Gyula, Buzánszky Jenő, Hidegkúti Nándor, Kocsis Sándor, Zakariás József, Czibor Zoltán, Bozsik József, Budai II László, guggol: Lantos Mihály, Puskás Ferenc, Grosics Gyula.)