

A helyi beszerzési eljárás során 5 622 353 Ft-ért vásárolt új fogorvosi szék rendelkezik minden, az ellátáshoz szükséges fúró-, illetve a fogkő eltávolításához szükséges kiegészítővel. A szájban végzett munka pontosságát fényforrás segíti, ami a korábbi eszköz felszereltségéhez nem tartozott hozzá. A lámpa érintés nélkül is ki- és bekapcsolható, ami a higiénia miatt fontos funkció. Ezenkívül jó minőségű szívóberendezés szolgálja a munka közben a szájban keletkező anyagok elvezetését. A szék az asszisztensi és a fogorvosi oldalról is állítható illetve a víz adagolója a pohárba szintén egy gombnyomásra indítható mindkét oldalról. A szék mozgása programozható, így egyetlen gomb megnyomásával beáll a megfelelő pozícióba, mint például akkor, amikor a páciens feláll a székből.
Mint azt Szücsné Posztovics Ilona polgármester az eszköz bemutatásán elmondta, a fogorvosi ellátás kötelező feladata az önkormányzatnak. A rendelők fejlesztése mellett például a váró padjait is lecseréli a város a jövőben és vállalkozókat próbál bevonni a további fogorvosi székek cseréjébe.
Dr. Széber Szilvia látja el a 2. számú felnőtt fogorvosi körzeti praxist, immár tizenhárom éve. A tatabányai születésű szakember 2007-ben végzett a Semmelweis egyetemen, majd a Szent Borbála Kórházban eltöltött egy esztendő után mindmáig a 2. számú körzet praxisát látja el asszisztensével. 2017-ben szájsebészeti szakvizsgát szerzett, így a szájsebészeti problémákkal hozzá forduló betegeknek is tud segíteni, ami ezen a modern széken sokkal nagyobb könnyebbség. 2020 januárjától édesanyaság mellett dolgozik, hiszen megszületett kisfia, Benjámin.




Minden jog fenntartva