

Schmidt Csaba, a Tatabányai Szakképzési Centrum kancellárja elmondta, a digitális oktatás adott lehetőséget a felújítások elvégzésére. Normál esetben a diákok élettel töltenék meg az iskolát és nem lett volna lehetőség beruházásokra. A tavalyi évben azonban minisztériumi támogatásból, valamint a Szakképzési Centrum saját gazdálkodásából jelentős beruházásokat tudtak elindítani, mondta el a kancellár.
Korábban teljes külső szigetelést kapott az épület és a gépészet jelentős részét meg tudták újítani egy norvég pályázat forrásából, most a belső felújításokra és eszközbeszerzésekre tudtak sort keríteni.
Schmidt Csaba elmondta, tavaly a digitális oktatás miatt jóval kevesebb volt az óraadó oktatójuk, valamint kevesebb volt a rezsiköltség, tavasszal pedig nem volt gyakorlati oktatás, így keletkeztek olyan megtakarításaik, amelyeket felújításra tudtak fordítani.
Egy korábbi, Innováció és Technológiai Minisztérium által kiírt pályázatból 260 millió forintot nyert a Szakképzési Centrum, ennek a forrásnak egy része szintén a Kereskedelmi Szakképző Iskolához került, és többek között az új elszívó berendezést a tankonyhában, illetve az audiovizuális és fix hangrendszerek telepítését az aulában ebből oldották meg.
Tavaly év végére megjavították a főbejárati lépcsősort, az aulába vezető lépcsőt, illetve a kapubejárót és a kaput. A tankonyhában kicserélték a szennyvízcsövet és új, rozsdamentes ipari mosogatókat szereltek be.
Jelenleg is folyamatban van 3 vizesblokk teljeskörű felújítása és korszerűsítése, valamint 6 tanterem burkolatának felújítása. Összességében 64,77 millió forint értékű beszerzést és felújítást végeztek el, a jelenleg zajló munkálatokkal májusra végezhetnek.
Pákozdi Szabolcs főigazgató a Szakképzési Centrum elmúlt félévének eredményeiről számolt be.
November közepétől digitális oktatásra álltak át a szakképző intézmények, Pákozdi Szabolcs szerint ezt sokkal felkészültebben hajtották végre, mint a márciusi időszakban, hiszen azóta sok tapasztalatot halmoztak fel a kollégák.
A főigazgató megköszönte a tanárok, oktatók munkáját, akiknek a jelenléti oktatáshoz képest sokkal több energiát kellett fektetniük a tudásátadásba. Új eljárásokat, új digitális oktatási módszertanokat kellett elsajátítani, kidolgozniuk.
Pákozdi Szabolcs elmondta, a TSZC intézményeinek tanulmányi átlaga 3,64 volt, ami javulást jelent, emellett volt olyan technikum, amelynek kiemelkedően jó, 3,9-es volt az átlaga. Két iskolában egyáltalán nem volt igazolatlan hiányzás. Pákozdi Szabolcs szerint ezek az eredmények azt mutatják, hogy a lehetőségekhez képest sikeresen fel tudták készíteni a diákokat a szükséges szakmai vizsgákra.
A pedagógusok online órák keretében segítettek elmélyíteni a digitális tananyagok tartalmát. A gyakorlati foglalkozásokat kis csoportokban, jelenléti formában valósították meg, az érettségire felkészítő tárgyakat tömbösítve, kiscsoportos foglalkozásokban oldották meg.
A felnőtt képzésben már az első félév végén lezajlottak az ágazati alapvizsgák, a vizsgázók 36%-a jeles eredményt, 41% jó eredményt ért el. Az ágazati alapoktatás az új szakképzésben meghatározó pont, sokkal szélesebb körű szakmai ismeret elsajátítását teszi lehetővé, és ezt sikeresen meg is oldották a diákok, mondta el Pákozdi Szabolcs.
A megyében egyedülálló módon a Kossuth Lajos iskolában indul okleveles technikus képzés szeptembertől. Felsőoktatási intézménnyel kötött együttműködés alapján közösen alakítják ki a tananyagot. Lesznek olyan tantárgyak, amelyet a felsőoktatásban nem kell már újra tanulniuk a diákoknak, ezek teljesítésével a technikus képzés alatt 30 kreditpontot szerezhetnek. A gazdálkodási képzés elvégzése és sikeres érettségi vizsga után a jól tanuló diákok biztosabb úton juthatnak tovább a felsőoktatásba.
Szeptembertől orientációs évfolyamok is indulnak. Az új képzést azoknak a diákoknak ajánlják, akik nem tudják eldönteni, hogy milyen szakmát tanuljanak. 6-12 fős osztályok indulnak, egy év alatt erőteljes kompetenciafejlesztés történik, emellett 6-8 szakmát ismerhetnek meg a diákok. A képzés végére kiderül, hogy kinek mely szakmához van a legjobb készsége, tudása. Ezzel az évfolyammal hatalmas űrt töltenek be és remélik, tudnak segíteni a szakma előtt álló fiataloknak, mondta el Pákozdi Szabolcs.




Minden jog fenntartva