

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kéréssel fordult az önkormányzathoz, melyben a felnőtt praxisok munkájához kért humán támogatást. A tatabányai polgármester továbbította a kérést a Vértes Agorája felé, ahol a járványügyi korlátozások miatt november óta jóval kevesebb a feladat a megszokottnál, amikor rendezvények során szervezik és koordinálják a szakemberek. A kérés nyomán huszonnégy munkatárs delegálásáról született döntés. Ma közülük kilencen álltak munkába tatabányai háziorvosok mellett.
A városháza szakirodája mind a 32 felnőtt praxis háziorvosának felajánlotta a segítséget. Az első ütemben tízen fogadták el a felajánlást. A vakcinálási feladat nem egyszerűen az oltás bedását jelenti számukra, hanem komoly és időigényes adminisztrációt is igényel - négy különböző felületen kell adatokat rögzíteni, a pacienseknek pedig segíteni kell a nyilatkozatok kitöltésében. Ezzel az orvosok mellett dolgozó asszisztensek munkáját könnyítik meg, gördülékenyebbé téve az oltási feladatok ellátását. Az Agora munkatársai titoktartási nyilatkozatot írtak alá, így az adatbiztonságra is ügyelve végezhetik a segítő munkát az egészségügyi rendszerben.