Háttérkép
Új játékokat kapott a Kertvárosi Óvoda
Új játékokat kapott a Kertvárosi Óvoda
2021. március 18.
A Kertvárosi Óvodában is telepítették azokat a játékokat, amelyek szintén részét képezik az önkormányzat által összesen 51 millió forintért beszerzett játék csomagnak.

 

A tavalyi szabványossági felülvizsgálaton a tatabányai óvodák udvarában lévő játszóeszközök túlnyomó része nem felelt meg az előírásoknak, így ezeket el kellett bontani.

A polgármesteri hivatal munkatársai tavaly meglátogatták az intézményeket a város polgármesterével, egyeztettek az óvodavezetőkkel az igényekről, majd közgyűlési határozat született arról, hogy a város 51 millió forintos forrást biztosít a játékok cseréjére.

A Bakony utcai óvoda játékparkja új tornyos játszóvárral és lánchíddal bővült. Szücsné Posztovics Ilona polgármester elmondta, sajnos a Kertvárosi Óvodában is sok játékot elbontottak, ezért az önkormányzat által beszerzett eszközökön felül saját keretéből vásárolt még egy csúszdás minitornyot is, melyet az udvar hátsó részén használhatnak majd a legkisebbek.

A játékok telepítése után a szakember elvégzik még a szükséges tereprendezést, a talaj megfelelő lazítását, füvesítését is. A játszóvárak alá homok ütéscsillapító burkolat kerül.

Hoffer Dávid önkormányzati képviselő elmondta, örömmel támogatta a közgyűlésben a beszerzést, hiszen összesen 10 tatabányai óvoda és bölcsőde udvarát sikerült felszerelni.

A játékok egy része olyan mozgásfejlesztő eszköz, amely hosszú éveken át szolgálja majd a kertvárosi gyerekek fejlődését is, tette hozzá a képviselő.

Hoffer Dávid elmondta, még az idei évben szeretné megoldani az óvoda és a bölcsőde kerítésének festését, melyet képviselői keretéből is támogatna, de szívesen végezné társadalmi munkában is helyi lakosokkal együtt.

 

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!