"Az első és második Fotóalbum esetében “Közelkép 1” és a “Közelkép 2” cím nem szó szerint értendő, inkább csak egy utalás:  Az emberábrázolás, mint fotográfiai törekvés nem arról szól, hogy lefényképezünk valakit, mert érdekesnek tartjuk. Sokkal inkább a kapcsolatteremtés egyik formája, melynek keretén belül kettő, vagy több ember együttműködésének köszönhetően készülnek fotográfiák valódi élethelyzetekről, vagy készülnek portrék. 

Számomra ez az egyik legfontosabb, amiért fotográfus lettem, és Kínában találkozhattam ezzel a lehetőséggel. 2015-ben fogalmaztam meg az alábbiakat, egy kiállítás előszavának szánva, amit még ma is érvényesnek tartok: 

Nem tudok Kínaiul, nem értem a feliratokat, az információs táblákat, még a beszédet sem, de segítenek a tekintetek! A testbeszéd, a mimika, a metakommunikáció és az empátia, így alakulnak ki kapcsolataim, pillanatnyi barátságok születhetnek, és rendkívüli segítőkészséget érzek. A verbális lehetőségek hiányát pótolja az együttműködés, szemünkkel beszélünk. Nem csak a lehetséges kép elkészítését segítik, de minden pillanatra, minden élethelyzetre igaz ez. Megnyugtató érzés nézelődni, figyelni az életet, vagy kiválasztani az ételt, jó keresni azt a valakit, valamit, élményt, élethelyzetet, aminek egy része később talán fotográfiaként él tovább. Fontosnak érzem, amit bemutatok, az hiteles, valódi, nincs több művi benne, mint amit a kamera és objektív, mint eszköz szükségszerűen – gépiesen képez le. Szándékom szerint nincs több benne, mint az empatikus megegyezés, és kreatív képalkotás.” ©Szamódy Zsolt Olaf