

-A legfinomabbak a zsenge levelek, így érdemes még akkor leszedni őket, mielőtt a növény virágozni kezd. Védett területről tilos gyűjteni, és az engedélyezett helyeken is csak néhány levelet szakítsunk, ne tépjük ki a növény egész gyökerét, hogy következő évre is megmaradjon az utánpótlás!
-Gyűjtés közben - főleg ha családdal, gyerekekkel tesszük egy kirándulás keretében - ügyeljünk arra, hogy ne tapossuk le a növényeket!
-Azt is tudni kell, hogy a növény levele nagyon hasonlít a gyöngyvirág leveléhez, ám ez utóbbi igen mérgező! A legegyszerűbben úgy lehet megállapítani, hogy tényleg medvehagymával találkoztunk-e, hogy a leveleket az ujjaink között megdörzsöljük, és megszagoljuk. (Ezt az ellenőrzést ne bízzuk a gyerekekre!) A medvehagymának erős, fokhagymás illata van. Ha bizonytalanok vagyunk, inkább ne szedjük le a növényt!
-Ne taroljuk le a teljes készletet - egyrészt mert tilos, másrészt pedig saját fogyasztásra, naponta legfeljebb 2 kilogramm mennyiségben szabad gyűjteni azokban az állami erdőkben, amelyek nem minősülnek természetvédelmi területnek. Kereskedelmi célú gyűjtése engedélyhez kötött.
A medvehagyma szezonja általában márciustól egészen június elejéig tarthat.
Akár nyersen, salátaként elkészítve, akár főzve, párolva (pl. levesnek), sőt péksüteményeket, pogácsákat is ízesíthetünk vele. Az apróra vágott medvehagyma-leveleket keverhetjük túróba vagy krémsajtba – így nagyszerű szendvicskrémet kaphatunk - , vagy olívaolajjal, magvakkal és fűszerekkel összeturmixolva pestot is készíthetünk belőle.
Más hagymafélékhez hasonlóan a medvehagyma is igen egészséges, hosszú ideje használják többek között gyomorbántalmak kezelésére, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint csökkentésére. A medvehagymában található antibakteriális és gombaellenes összetevők segíthetnek az egészséges bélflóra helyreállításában, ezzel pedig enyhíthetik például a krónikus hasmenést, a hasi görcsöket, a puffadást vagy a fokozott gázképződést és az ezzel együtt járó kellemetlenségeket. A hagymafélék köztudottan nagyon jót tesznek a vérereknek, rendszeres fogyasztásukkal csökkenthető az érszűkület és az ezzel összefüggő agyvérzés, szívroham rizikója. A medvehagyma nemcsak a koleszterinszintre és a vérnyomásra hat jótékonyan, de a vérerek falában kialakuló mikroszkopikus gyulladások ellen is hatásos lehet. forrás: egszsegkalauz.hu, agrarszektor.hu