

A TKTV műsorait készítő szolgáltatóval megszüntetett szerződés 365 napos felmondási ideje alatt széles körben egyeztetett a folytatásról a városvezetés. Az idén februárban véglegesített majd elfogadott városi kommunikációs koncepcióval összhangban a helyi média új működési keretrendszerét több platformra helyezte a város.
Ennek megfelelően a minél szélesebb lakossági elérés biztosítása érdekében fenntartunk, megújítottunk olyan hagyományosnak mondható kommunikációs csatornát is, mint a helyi újság. A Jó szerencsét magazin minden tatabányai háztartásba eljuttatható. Ezzel párhuzamosan folyamatosan fejlesztjük a kommunikációs szempontból egyre jelentősebb médiafelületeinket, a városi honlapot, a városi mobil applikációt és Facebook oldalt.
Tekintettel a lakosság internetet ritkábban használó, a hagyományos tévénézést előnyben részesítő csoportjára, a helyben elkészített audiovizuális tartalmak elhelyezésére lesz lehetőség a legnagyobb elérést biztosító szomszédos települések televízióinak műsorában (Körzeti TV Tata, Oroszlány TV).
Emellett a városi közgyűléseket továbbra is élő-egyenes adásban közvetíti a város. A veszélyhelyzetet követő első közgyűlést már a beépített robotkamerákkal egy, a lakosság szélesebb körét elérő online felületeken, illetve közösségi televízióban is sugározza. A városháza közgyűlési termében kiépített rendszer bármikor lehetőséget kínál az élő-egyenes online sugárzásra.
A jövőben modern kommunikácós eszközök használatával (városi honlap és applikáció, Facebook oldal működtetése), robot kamerarendszerrel, a városi újság mint írott sajtótermék terjesztésével és audiovizuális tartalomgyártással és műsorba adással közel 40 millió Ft-ot takarít meg a város költségvetése ebben a világjárvány okozta nehéz helyzetben.