

A meghirdetett időpontok három hétre előre betelnek, ez mutatja, hogy nem csökkent a horgászat népszerűsége - ismertette a KEMHESZ ügyvezető elnöke.
Osvald Zsolt elmondta, a vizsgákra Tatabányán és Esztergomban keddi napokon kerül sor, időszakonként Lábatlanon is szerveznek vizsgát az ökoturisztikai látogatóközpontban. Egy alkalommal egyszerre hét jelölt válaszolhatja meg a kérdéseket.
A kérdések között szerepel adott fajok felismerése és a halak tulajdonságainak, szokásainak ismerete, valamint jártasság a horgászat törvényben lefektetett szabályaiban. Az eredményes vizsgához 30 jó válaszra van szükség, a vizsgázó az utolsó válasz elküldésekor azonnal visszajelzést kap az eredményről, sikeres teljesítés esetén akár még aznap kiválthatja a horgászengedélyt - tette hozzá Osvald Zsolt.
A vizsgára kizárólag elektronikusan lehet jelentkezni, ahol meg kell adni az időpont foglalását is. Tavaly 875 állami horgászvizsgát bonyolított le a megyei szövetség, az idén is hasonló érdeklődésre számítanak. A vizsgára való felkészülést a KEMHESZ Youtube-csatornáján oktató videóval segíti, mely a linkre kattintva érhető el. Forrás: KEMHESZ