Háttérkép
Miért nem működik a Balatonakali tábor?
Miért nem működik a Balatonakali tábor?
2021. június 17.
21 szezonban tízezernél is többen táboroztak Tatabánya korábbi úttörő-, ma már nyári táborában Balatonakaliban. Az 1972-73-ban épült, betonidomokon álló faházakban egyszerre csaknem 200 gyermek tölthette a nyári vakációt. Az elmúlt ötven esztendőből több generáció is tartogat emlékeket, élményeket, barátságok, első szerelmek szövődtek.

A tábor mára már elavult, szegényes, a mai kor igényeinek egyáltalán nem megfelelő, egy megyei jogú városhoz méltatlan, mondhatni puritán egyszerűségű nyaralóhely, amit még így is nagyon kedvelnek a diákok. Tavaly a pandémia miatt maradtak zárva a kapuk. Jelenleg olyan állapotban vannak a faházak, a vizesblokkok, a közös helyiségek és a fekvőhelyek, ami mind közegészségügyi, mind esztétikai szempontból alkalmatlan gyermekek elszállásolására, tisztálkodására, szabadidős tevékenységére. A városvezetés keresi azokat a forrásokat, melyekből hosszútávon megoldható lenne a tábor sorsa. A polgármester levélben keresi fel a városban működő vállalkozásokat, és minden segíteni szándékozót azzal a kéréssel, hogy járuljanak hozzá a tábor újjáépítéséhez. Néhány cég máris támogatásáról biztosította a városvezetőt és további javaslatokat fogalmazott meg a fejlesztésekre vonatkozóan. A tervek szerint a munkálatok még az idén megkezdődhetnek annak érdekében, hogy a tatabányai gyerekek mielőbb újra itt vakációzhassanak.

 

A közkedvelt tábor fejlesztésére 1979-ben a Városi Tanács VB jóváhagyásával multifunkciós sport- és szabadidőközpontot terveztek az úttörőtábor területére. Erre és a férőhelybővítésre végül nem került sor. A zárt tusolók, az étterem, a közös „klub” helyiség az ezredfordulóig valósult meg több ütemben.

A tábor korábbi üzemeltetője a bérleti díj terhére kisebb átalakításokat hajtott végre. A korábban tíz férőhelyes, komfort nélküli faházakat kettéválasztotta, így egy faházból két külön lakrészt alakítottak ki hat-hat férőhellyel. Minden így kialakított szobához hozzáépítettek egy-egy vizesblokkot. A tábor melegvíz ellátását jó időben szinte teljes egészében a zuhanyzóépület tetejére szerelt napkollektorok oldják meg.

2018-ban 1 millió forintért tanulmányterv készült a tábor fejlesztésére. Ebben szerepelt az a megállapítás is, hogy „az épületek állapotát felmérve már középtávon is ezek elbontásával és újjáépítésével kell számolni, így a táborhely kialakításánál egy teljesen új alapokra épülő pihenőben gondolkodunk.” A tanulmányterv 1 milliárdos fejlesztéssel számolt 3 évvel ezelőtti árakon – fitnesz- és sportpark kialakításával. A tábor jelenlegi állapotáról készült film a linkre kattintva elérhető: https://youtu.be/HHRlWC-iLks

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!