Háttérkép
Segítő munkában ismerkedtek meg, most egymást segítik
Segítő munkában ismerkedtek meg, most egymást segítik
2021. július 8.
A Tatabányai Polgármesteri Hivatal Városrendészeti Irodájának munkatársai fogtak össze, és gyűjtöttek adományt az egyik tatabányai bölcsőde munkatársának javára. A család háza az elmúlt napokban a tűz martalékává vált.

„Az eseményről nem a közösségi médiából szereztünk tudomást, hanem a kerékpáros járőr kollégáktól, akik éppen a helyszín közelében folytatták járőrtevékenységüket. Később derült ki, hogy a károsult egy bölcsődei dolgozó – mondta el Csatári Éva irodavezető. Mivel a tavalyi évben sok bölcsődei, óvodai munkatárssal dolgoztunk együtt a pandémia idején, közösen szállítottuk nap mint nap az idős embereknek az ebédet, nagyon jó kapcsolatok alakultak ki a segítő munka közben.

Úgy gondoltuk, hogy az a legkevesebb, amit tehetünk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben összefog az iroda és tartós élelmiszerrel támogatja a családot.”

Az iroda munkatársai csütörtökön délelőtt juttatták el az adományt.
A városháza önkormányzati lakást biztosított a bajba jutott családnak, akiknél több generáció is együtt él - idősekkel két kisgyermekkel.
Mindenük odaveszett a tűzben.

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!