Háttérkép
Levéltári konferencia a városházán
Levéltári konferencia a városházán
2021. július 28.
Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára szervezésében két rendhagyó előadáson vehettek részt az érdeklődők a városháza konferenciatermében.

Iván László a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár munkatársa latin nyelvű iratok számítógépes feldolgozásáról és fordításáról beszélt. Előadásában arra biztatta a szakma képviselőit, hogy a kutatásokhoz bátran merjék használni a modern technika eszközeit, ő is saját fejlesztésű programjának segítségével végzi a levéltári iratok szövegeinek fordítását és adatbázisba rögzítését.

Dr. Szegő Ágnes az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem adjunktusa zsidó családfakutatás a történelmi Magyarországon címmel tartott előadást. Bemutatta azokat a magyar nyelvű és nemzetközi adatbázisokat, melyek segítségével a családfakutatás mindenki számára elérhető, egyre bővülő adattartalommal.

Az előadásokon részt vettek a Tatabánya-Bánhidai Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, illetve Nyitraivánka polgármestere, Ing. Jana Maršálkova.

A konferencia az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program SKHU/WETA/1901/1.1/132 számú projekt keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap finanszírozásából valósult meg. A projekt partnerei Nyitraivánka község önkormányzata, illetve Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára. 

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!