Háttérkép
Tájfutóink a nemzetközi verseny szervezői között
Tájfutóink a nemzetközi verseny szervezői között
2021. augusztus 18.
Tatabányai tájfutók is részt vállaltak a Szenior Tájfutó Világbajnokság megszervezésében. Tájfutókkal telt meg Székesfehérvár, a Velencei-hegység és a Vértes környéke az elmúlt héten.

A világ 37 országából érkező mintegy 1500 nevező egy héten át versenyzett 3 különböző számban. Hazánkat 348 versenyző képviselte. A legifjabba kategóriája a 35-39 éves volt. Schneider Béla a WMOC szervezőbizottságának alelnöke elmondta, hogy a verseny eredetileg Japánban lett volna, de az olimpia miatt nem vállalták a rendezést. A magyar versenyzők végül négy aranyérmet gyűjtöttek be hazai terepen.

A rendezésben résztvevő Gerecse Tájfutó Club tagjainak több feladata is volt a verseny során – ők építették az egyik rajtot, segédkeztek az indításban és a frissítésben is.

Mauer Lajos, a club elnöke elmondta: „rendkívüli büszkeséggel töltött el bennünket, hogy egy ekkora volumenű rendezvényben rendezői feladatot bíztak ránk. Nem volt könnyű dolgunk, hiszen nemzetközi rendezői tapasztalttal nem rendelkeztünk, de minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy a magyar tájékozódási futás jóhírét keltsük, valamint az idelátogató versenyzők szép emlékekkel térhessenek haza. Minden elismerésünk a szenior versenyzőknek is, hiszen a tikkasztó hőségben mindenkinek nagyobb kihívás volt helyt állni."

A szervezők külön is köszöntötték a verseny két legidősebb résztvevőjét, a 95 éves svájci Adolf Kempfet és a svéd Lena Nordahlt.

A szeptember sem eseménytelen a helyi tájfutók életében. Egy hetes program keretében népszerűsítik a tájékozódási futást az iskolákban, majd 25-én a tatabányai Gerecse Kapuja Látogatóközpont mögötti erdős területre várnak kicsiket és nagyokat, hogy megmutassák ennek a nagyszerű sportnak a szépségét.

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!