Háttérkép
Nemzetközi bridzs verseny az Agorában
Nemzetközi bridzs verseny az Agorában
2021. augusztus 19.
Augusztus 14-15-én rendezték meg az 51. Bányász Kupa Nemzetközi Bridzs versenyt A Vértes Agorájában. Szombaton 9 órától csapat, másnap 10 órától páros versenyt játszottak.

A bő 90 éves történelemre visszatekintő játékot több tízmillióan játsszák világszerte. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1999-ben oilimpiai sportnak minősítette, a 2002-es téli olimpián bemutató játékot is rendeztek. A bridzset négyen játsszák, 52 lapos francia kártyával, Joker nélkül. Két játékos párt alkotva küzd egy másik pár ellen. A pár mindkét tagjának ugyanaz a célja, hogy minél több ütést szerezzen.

Az 51. Bányász Kupa versenyen négy országból naponta mintegy 100 versenyző játszott az Agora aulájában és galériáján. A verseny újdonsága volt, hogy idén először nem pakli kártyával, hanem virtuálisan, tableten játszottak a résztvevők. Érdekesség, hogy tableteken futó program, a LoveBridge, melyet világszerte használnak a játékosok magyar fejlesztésű. Az elektronikus eszközökön zajló játéknak több előnye is volt: jelentősen csökkent a fertőzés veszélye (kártyák híján kevesebb közös érintkezési felület volt) és csökkent a szabálysértések elkövetésének esélye is (pl. színvétés, soron kívüli licitálás és lap kijátszás). Ennek eredményeként még sportszerűbbé vált a játék.

Lévai Ferenc, a TSC bridzs szakosztály vezetője elmondta, a hétvégén 20 középiskolás korú és 32 női játékos is részt vett. Hozzátette, talán a kedvezőbb járványügyi adatoknak is köszönhető, hogy idén igen népes volt a mezőny: 49 pár (98 fő) és 26 csapat (104 fő) látogatott Tatabányára, külföldről Szlovákiából, Romániából és Németországból érkeztek játékosok.

A versenyt szombaton Hajdú Ferenc önkormányzati képviselő, az önkormányzat sport bizottságának elnöke nyitotta meg. A díjakat vasárnap este Szücsné Posztovics Ilona polgármester adta át, aki elmondta, a jövő évi versenynek már a felújított Tulipános Ház adhat otthont.

 

A verseny eredményei:

A csapatverseny:

I.                 P-T

II.                Kemény

III.              4M+1

Legjobb tatabányai csapat: EJEJ-TSC .

A párosverseny eredményei:

I.                 Argay Gyula - Siba Gergő

II.                Berkes Márton - Nyikita Malinovszkij

III.              Mezei Katalin - Honti László

Legjobb tatabányai pár:

Dózsa Edina - Novottny Ernő

 

A Tatabánya Sport Club Lévai Ferenc javaslatára 2020 szeptemberi közgyűlésén döntött a bridzs szakosztály létrehozásáról. Városunkban a bridzsélet kezdete eredetileg 1967-re datálható. A Komárom-Esztergom Megyei Bridzs Egyesületet tatabányai bridzs játékosok hoztak létre 1970-ben. Az 1971-es bányászkupa nemzetközi verseny is bizonyítja, hogy ez a szellemi sportág régóta fontos a város számára. A szakosztályban összesen harmincan vannak, versenyzőik a budapesti első osztályban is játszanak. 2020-ban az MTK bridzs szakosztályának megalakulása után másodikként Tatabányán jött létre bridzs szakosztály.

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!