Háttérkép
Környezettudatosak a tatabányai gyerekek
Környezettudatosak a tatabányai gyerekek
2021. augusztus 24.
Környezettudatos tatabányai gyerekek keresték fel a városháza standját. Ez derül ki abból az akcióból, melyet az ünnepi hétvégén a Csónakázó-tónál végzett a tatabányai önkormányzat.

A Klímatudatosság erősítése Tatabányán projekt keretében sétára invitálták a családokat. Ehhez Tókerülő útlevelet kaptak a résztvevők, benne sok-sok információval a park élővilágáról, a tó keletkezéséről, a szabadban végezhető mozgásformákról, illetve a park ivókútjához kapcsolódóan a város vízkincséről is.

A séta után hétpróbás kérdések várták a családokat. A feladatlapon nem csak a helyi információkra, de a komposztálás szerepére, és a natúrparkokra is irányultak kérdések.

Összesen 41 család, 70 felnőttel és 58 gyermekkel vett részt az akcióban. A kitöltött kérdőívek alapján kiderült, hogy a vállalkozó szellemű gyermekek többsége 5-12 év közötti és nagyon jól ismerik Tatabánya közkedvelt, az elmúlt két évben átépített parkjának élővilágát. Azt pedig, hogy mivel tudjuk leginkább csökkenteni a család által elfogyasztott élelmiszerek ökológiai lábnyomát, kivétel nélkül jól tudták a gyerekek – azzal, ha közvetlenül helyi termelőktől vásárolunk.

A legismertebb környékbeli kirándulóhelyek között szerepel a Turul Emlékmű, a Szelim-barlang, a Ranczinger Vince-kilátó, a János-forrás, de említették a gyerekek a Majki Remeteséget, a környei és bokodi tavat, a Tatai Fényes Tanösvényt és a tardosi Malomvölgyet is.

Kedves történet is született a játék során. Az egyik feladat szerint sorrendbe kellett állítani a közlekedési eszközöket aszerint, hogy a használatával mennyire szennyezzük a környezetet. Ennél a kérdésnél egy 8 éves kisfiú győzte meg családját arról, hogy az autó szennyezőbb, mint a gyaloglás. Az érv pedig az volt, hogy apa nem autóval viszi, hanem gyalog kíséri őt az iskolába reggelenként és az ő apukája egészségesen él. Természetesen végül megszületett a helyes sorrend és még szerencsés is volt a gyerkőc, hiszen egy kulacsot, öccse pedig egy fejlámpát vihetett haza.

Aki kitöltötte a kérdőívet, választhatott egyet a lefordított kártyákból, melyen játszóeszközök, kerékpáros kiegészítők, hátizsák, egészséges édességek neve szerepelt, így a szerencse döntötte el, ki milyen ajándékkal gazdagodhatott.

 

A Klímatudatosság erősítése Tatabányán (KEHOP-1.2.1-18-2019-00244)

A projekt forrását a Kohéziós Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja.

Köszönjük a Magyar Állam és az Európai Unió támogatását!

 

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!