Háttérkép
Fejlesztés, több járat, éjszakai vonatok
Fejlesztés, több járat, éjszakai vonatok
2021. november 12.
Nyáron itt, Tatabánya hivatalos felületein is megjelent a szakminisztérium felhívása – az idén első alkalommal, online társadalmi egyeztetés során lehetett véleményezni a vasúti közlekedést.

Az utasok javaslatait figyelembe véve bővül az új vasúti menetrend. December 12-én, vasárnap lép életbe a MÁV-START 2021/2022-es menetrendje – a beérkezett érdemi észrevételek alapján megvalósuló fejlesztéssel.

A fontosabb változások között szerepel, hogy hétvégenként Budapest és Tatabánya között félóránként, Tatabánya és Oroszlány között óránként járnak a vonatok.

A tatabányai, veresegyházi, pusztaszabolcsi, illetve dunaújvárosi vonalon új hajnali, illetve késő esti, éjszakai vonatok közlekednek.

Több regionális vonalon is menetrendi fejlesztést hajt végre a MÁV-START, növeli a járatsűrűséget.

Minden budapesti elővárosi vasútvonalon jelentősen csökkentik, többségükön feloldják a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozások jelentős részét, így az eddig kimaradó személy- és gyorsított személyvonatok az ünnepi időszakra eső munkahéten is sűrű kiszolgálást biztosítanak. forrás: MÁV

 

További híreink

Új kérdőív elérhető!
Kérjük, töltse ki Tatabánya város fejlesztési stratégiájának megújításáról szóló kérdőívet!