

Az elődtelepülések hétköznapjai, illetve a várossá válást megelőző időszak jellemzői segítenek megérteni azokat az összefüggéseket, amelyek Tatabánya teljes történelmét bemutatják. A mezőgazdasági területek bérlése és megvásárlása, bányaművelés alá vonása örökre megváltoztatta az egész térséget. Arról, hogy milyen társadalmi, vallási viszonyok jellemezték ezt az időszakot, belehelyezve mindezt az aktuális országos események sorába – író-olvasó találkozón volt szó. Jóna Imre helytörténész az Idősügyi Tanács meghívására érkezett a József Attila Városi és Megyei Könyvtárba. A szerző olyan hiteles információkkal szolgált a hallgatóság számára, amely alapján megismerhették a hetven-nyolcvan évvel ezelőtti korszak helyi viszonyait. Korképet rajzoltak az adatok, szóba került az elődtelepülések ellenállása az egyesítés kapcsán, illetve az is, hogy az egyes nemzetiségek milyen arányban voltak jelen a várossá alakulás időszakában és ez milyen hatással volt például az oktatásra vagy a vallásgyakorlásra.



Minden jog fenntartva