

„Férőhely bővítéssel, ún. lábadozó kialakításával lehetne orvosolni azt a helyzetet, amely egyre égetőbb a városban. Szociális, egészségügyi és hatósági szakemberekkel együtt kerestünk megoldást a hajléktalanok, az ápolásra szorulók problémáira.” – számolt be közösségi oldalán a polgármester. Szücsé Posztovics Ilona a lakossági a közterület felügyelet, és a kórház jelzései alapján kérte a helyzet vizsgálatát, a megoldási lehetőségek felkutatását. „A betegeket az egészségügyi intézményekben ellátják, de a lábadozás, kötözés, ápolás, utógondozás idejére már jó esetben otthon lenne szükség. A hajléktalanok, illetve akik képtelenek magukat ellátni a saját otthonukban, ellátásra szorulnak. Nagyrészt átmeneti időről, néhány hétről, hónapról van szó. Hatostelepen, a Hegy utcában működő nappali melegedő és éjjeli menedékhely kapacitása véges, ilyenkor télen – a törvényi előírásoknak megfelelően – akár 120 százalékos kihasználtsággal működik.”
A vöröskereszt és az utcai szociális segítők egyesülete ugyancsak kiveszi a részét az ellátásból, de a lábadozóknak ők sem tudnak helyet, szakembert biztosítani.
A városházán lezajlott egyeztetésen az a döntés született, hogy az előzetesen felmért ingatlanok közül a jelenlegi ellátóhely szomszédságában lévő épület felújításával lehet megoldani a problémát. Ide kerülhetnének átmenetileg azok, akik a kórházi ellátás után további ápolásra szorulnak, de nincs otthonuk, vagy hozzátartozójuk, aki segíthetne nekik. Ehhez nem csak az ingatlant kell fejleszteni, de további szakemberek foglalkoztatására is szükség lesz – közölte a városvezető.




Minden jog fenntartva