

Gémes Pétert 90. születésnapján köszöntötték a város nevében emléklappal, ajándékkosárral.
A veszélyhelyzetben a városvezetésnek sajnos nem volt alkalma személyesen köszönteni az idős tatabányaiakat. Ma születésnapra indult a városházáról Lusztig Péter alpolgármester és Kriszt Hedvig, a Társadalmi Kapcsolatok Irodájának munkatársa. Gémes Pétert 90. születésnapján köszöntötték a város nevében emléklappal, ajándékkosárral.
Péter bácsi, Gátéren született 1930-ban. Hat testvérével együtt, már gyermekként keményen dolgozott a harmincholdas területű birtokon, ahol szüleikkel éltek. Tizenhét évesen indult el bátyjával Budapestre Tömörkényből, ahol akkor laktak. Budapesten évekig kovácsműhelyben dolgozott, vízvezeték szerelőnek tanult, brigádjával az országot járta, míg 1950-ben be nem hívták katonának.
Pápán töltötte a sorkatonai szolgálatot, majd 1953-ban tiszthelyettesi iskolába küldték Győrbe. Szakaszvezetőként nem marad sokáig a katonaság kötelékében.
Leszerelt és Tatabányára jött, hogy a szénbányában dolgozhasson. Több feladatkört is ellátott vájárként, lőmesterként, frontmesterként, aknászként. 1984-ben főaknászként ment nyugdíjba.
1970-ben kidolgozott egy új bányászati kitermelési eljárást, amiért megkapta az akkori, egyik legmagasabb állami kitüntetést az Állami Díj ezüst fokozatát. Az új technológiát széles körben használták a bányaiparban. Életrajza szerepel az 1981-es kiadású „Ki-kicsoda” és az 1988-as kiadású „Kossuth díjasok és Állami Díjasok almanachja” című kiadványban is.
Péter bácsi Szegváron ismerte meg a feleségét, Annát, egy rokonlátogatás alkalmával 1957-ben. Közös életüket Tatabányán, Kertvárosban kezdték, néhány év múlva Újvárosba költöztek. 52 évig voltak házasok, nagy szeretetben.
Két gyermekük született. Fia és családja Cipruson él, de igyekeznek sokszor meglátogatni Őt a 8 éves unokával, Dylannel. Lánya Tatabányán óvónő. Nemrég költöztek egymás szomszédságába, így még több időt tudnak együtt tölteni. Feleségét sajnos 2011-ben elvesztette, azóta lányunokájával és annak családjával él. Napjai nagy részét 8 hónapos dédunokája, Peti dédelgetésével tölti, akit unokája róla nevezett el.
Az alpolgármester az ünnepelt családja körében kívánt Péter bácsinak nagyon boldog születésnapot és minden jót az elkövetkezendő évekre.




Minden jog fenntartva