


Projekt címe: Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán II.
Kedvezményezett neve: Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata
A szerződött támogatás összege: 291 999 999 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2022-09-30
Projekt azonosító száma: TOP-6.9.1-16-TB1-2017-00001
A projekt rövid bemutatása: Tatabánya három szegregátumában 2016. októberétől előre megtervezett ütemben folyik a „Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán I.” elnevezésű projekt megvalósítása. A telepi problémákra fokuszáló tevékenységekre, támogató, fejlesztő programokra a projekt második üteme biztosít forrást. A pályázat megvalósítása konzorciumi formában történik. A pályázat célja a leszakadó és a leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi és egyéni célú társadalmi integrációja. A projekt átfogó és specifikus céljai illeszkednek az első ütemben megfogalmazott célokhoz a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű lakóközösség társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. A tervezett beavatkozások a célok elérésének érdekében, több egymásra épülő lépésben kerülnek megvalósításra. Fontos tervezési és megvalósítási alapelvünk, hogy a tevékenységeket az akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával kerüljenek megvalósításra. A szakmai tevékenységeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Cigányokért Szociális és Kulturális Egyesület és a Rozmaring Néptánc Együttes Baráti Egyesület valósítja meg.
A projekt tartalmának bemutatása:Tatabánya három szegregátumában 2016. októberétől előre megtervezett ütemben folyik a
„Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán I.” elnevezésű projekt megvalósítása. A
telepi problémákra fokuszáló tevékenységekre, támogató, fejlesztő programokra a projekt
második üteme biztosít forrást. A pályázat megvalósítása konzorciumi formában történik. A
pályázat célja a leszakadó és a leszakadással veszélyeztetett városi területeken élők közösségi
és egyéni célú társadalmi integrációja. A projekt átfogó és specifikus céljai illeszkednek az első
ütemben megfogalmazott célokhoz a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő
hátrányos helyzetű lakóközösség társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. A
tervezett beavatkozások a célok elérésének érdekében, több egymásra épülő lépésben kerülnek
megvalósításra. Fontos tervezési és megvalósítási alapelvünk, hogy a tevékenységeket az
akcióterületen élő célcsoport számára, azok bevonásával kerüljenek megvalósításra. A szakmai
tevékenységeket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Cigányokért Szociális és
Kulturális Egyesület és a Rozmaring Néptánc Együttes Baráti Egyesület valósítja meg.
A Főkedvezményezett neve: Tatabánya Megyei Jogú
Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Cigányokért Szociális és
Kulturális Egyesület, Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Egyesület, Rozmaring Néptánc Együttes Baráti
Egyesület
A projekt címe: Társadalmi együttműködés erősítése
Tatabányán II.
A szerződött támogatás összege: 291 999 999 Ft
A támogatás mértéke: 100%
A projekt azonosító száma:
TOP-6.9.1-16-TB1-2017-00001
A projekt megvalósításának kezdete: 2018. május 1.
A projekt fizikai befejezésének határideje: 2022. szeptember 30.
Szakmai program támogatható tevékenységei:
A Cigányokért Szociális és Kulturális Egyesület állal vállalt szakmai tevékenységek:
Sport tábor szervezése a telepen élő gyerekek számára, akik érdeklődnek az ökölvívás
iránt. A beilleszkedés szempontjából fontos, hogy a szegregátumban élő gyerekek ezt a
sportágat megismerjék, melyen keresztül a kitartást, a rendszerességet megtanulják
Foglalkoztatás elősegítése, valamint a telepen élő hátrányos helyzetű emberek segítése munkahely keresésében
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület állal vállalt szakmai tevékenységek:
Iskolai és óvodai közegben közösségfejlesztési programok megvalósítása, melyek
előkészítik a későbbiekben bevezetésre kerülő iskolai és óvodai szociális munkát, annak
módszereit
Érzelmi intelligencia fejlesztő programok tartása valamennyi korosztály számára
Gyermekek iskolai felzárkóztatását segítő tevékenység: a gyermekekkel történő
intenzív fejlesztő munka, készségfejlesztés, művészetterápiás foglalkozások és ezen
keresztül az iskolai felzárkóztatás
Előítéletességet csökkentő programok bevezetése a gyermekintézményekben
Tehetséggondozás
A társadalmi integrációt elősegítő, komplex esetmenedzselés. A problémák
feltérképezésére, az egyéni fejlesztési tervek elkészítése, folyamatos mentorálás
A család- és gyermekjóléti szolgáltatás intézményrendszerével együttműködés
kiterjesztése: prevenciós tevékenységek megerősítése, illetve a szolgáltatás
kiterjesztése, bővítése, helybe vitele az akcióterületre.
A város szociális, oktatási, kulturális és művelődési intézményeivel együttműködés.
Közös kiállítások, rendezvények, amelyek a szegregátumban élők bemutatkozásának
lehetőségét is biztosítják, illetve a részükre szervezett fejlesztő foglalkozások
lehetőségét is megteremtik
Mediációs probléma-megoldási lehetőség biztosítása
Antidiszkriminációs programok kidolgozása és akciók szervezése. A szegregátumon
kívül élő lakosság érzékenyítése
Pénzügyi, családszervezési és életvezetési tanácsadás: háztartási klub, hiteltanácsadás,
illetve adósságkonszolidálási tanácsadás keretei között
Munkaerő-piaci beilleszkedést segítő programok. Pályaorientációs programok
pályaalkalmassági vizsgálatok, szakmai érdeklődés felkeltő programok szervezése.
Szakmai és kompetencia fejlesztő képzések szervezése (építőipari résszakképesítések,
szolgáltatási terület képzései stb.)
A városban működő for-profit vállalkozásokkal közös akciók szervezése a „Társadalmi
felelősségvállalás” keretében
Preventív egészségügyi, egészségfejlesztési programok, egészségnapok, szűrőnapok,
sportnapok szervezésével. Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés
biztosítása, tájékoztató, szervező tevékenységgel. Egészség lap mésztelepi hírújság,
hírlevél készítése és terjesztése.
A hatósági szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, ügyintézésben való aktív
segítségnyújtás a mentori munka keretében
A közszolgáltatásokhoz való hozzájutás, hozzáférés javítása, a szolgáltatók és az
ügyfelek közötti konfliktusok kezelése, megelőzése (kommunikációs, logisztikai,
szervezési segítség).
Bűnmegelőzést elősegítő programok
Szociális szakemberek szupervíziója (szakmai személyiségfejlesztő módszer): kiégés
megelőzése, stressz kezelés
Rozmaring Néptánc Együttes Baráti Egyesület által vállalt szakmai tevékenységek:
Táncházak, jeles napi hagyományőrző programok szervezése a szegregátumban
Fesztiválok és táborok szervezése
Tehetséggondozás és mentorálás megszervezése
Állandó jelenlét a telepen és vonzáskörzetében a népi jellegű szakmai foglalkozásokkal
és rendezvényekkel
Heti rendszerességű szakmai tevékenység – néptánc, népzene, népi ének, kézművesség
oktatása gyermekeknek és fiataloknak
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
A projekttel kapcsolatos további információ:
Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – Stratégiai és Pályázati Iroda
(telefon: 34/515-700/315-es mellék; e-mail: strategiaiiroda@tatabanya.hu
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közösségi oldalán, a pályázattal kapcsolatban megjelent hírek, programajánlók:
Családi nap – 2021.10.29.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.813060502198065/2084596888377747/?type=3&theater
Bűnmegelőzési nap – 2021.10.02.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.813060502198065/2057423834428386/?type=3&theater
Idősek napja – 2021.10.01.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.813060502198065/2057405364430233/?type=3&theater
Bűnmegelőzési nap – 2021.07.29.
https://www.facebook.com/411265109008765/photos/a.547385612063380/2222585454543379/?type=3&theater
Gyerekprogram – 2021.07.14.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.813060502198065/1942764682560969/?type=3&theater
Egészségnap – 2021.07.09.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.813060502198065/1935369779967126/?type=3&theater
6-os Stúdió – 2021.07.09.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/a.707610836076366/1934831396687631/?type=3&theater
Munkajogi tanácsadás – Cigányokért Szociális és Kulturális Egyesület – 2021.06.24.
https://www.facebook.com/tatabanyai.romanemzetisegionkormanyzat/photos/a.1503952493246679/2564817013826883/?type=3&theater
Információs nap – Cigányokért Szociális és Kulturális Egyesület – 2021.06.24.
https://www.facebook.com/tatabanyai.romanemzetisegionkormanyzat/photos/a.1503952493246679/2564816773826907/?type=3&theater
Új mosógépek és szárítógép a Hatos-telepi Máltai Közösségi Házban – 2021.05.20.
https://www.facebook.com/707588739411909/photos/pcb.1869123156591789/1869123113258460/?type=3&theater
TOP-6.9.1-16.TB1-2017-00001 "Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán II."
A mai közösségi kert programunk, nagyon jó hangulatban telt el. Fokhagymakrémet készítettek az asszonyok! A következő alkalommal az őszi munkákat végezzük el. Renbetesszük a magas ágyások át, előkészítik a talajt a következő vetésre a földet. (2020.10.16.)
TOP-6.9.1-16.TB1-2017-00001 "Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán II."
Beérett a munka gyümőlcse! Paradicsom szüret a közösségi kert programban! Továbbra is minden kedd és péntek 10 órától van a foglalkozás! Legutóbb lecsó parti volt, jövő hét pénteken zsiroskenyér parti lesz. A kertben beért zőldségeket tálaljuk fel! Szeretettel várjuk az érdeklődő kertészkedést kedvelőket! (2020.09.12.)
TOP-6.9.1-16.TB1-2017-00001 "Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán II."
Nagy sikere van a "közösségi kert" programunknak! Szépen növekednek az elvetett magok, az elűltetett palánták! Lesz piros, sárga, fekete koktélparadocsom, paprika, karalábé! Amit a kertész"tanulók" fogyaszthatják el. Köszönjük Válóczi Ferinek az oktatást. (2020.05.29.)
TOP-6.9.1-16.TB1-2017-00001 "Társadalmi együttműködés erősítése Tatabányán II."
Elkészűltek a magas ágyások! Már a három generációs hagyma is szépen mutatkozik! A 6 db szílvafánk is rendben megeredt! Lelkes telepi ügyfeleink munkájámak eredménye látszik! Még be lehet kapcsolódni a közösségi kert munkálataiba, Válóczi Ferenc irányításával! Minden kedden 10. órától várjuk az érdeklődőket. (2020.04.21.)






Minden jog fenntartva