

KÖZLEKEDÉSI ÜGYEK
- Útkezelői hozzájárulások kiadása
Közlekedési létesítmények (kapukihajtó/útcsatlakozás, út-, járda-, parkoló építéshez kapcsoló közútkezelői hozzájárulások) létesítéséhez kapcsolódó közútkezelői hozzájárulások előkészítése
- Nyomvonalas létesítmény – területigénybevételi hozzájárulás kiadása
Közmű bekötésekhez kapcsolódó hozzájárulások előkészítése szaktervező által készített tervdokumentáció alapján
- Magasépítéssel, rendeltetésváltozással kapcsolatos ügyek
Útkezelői nyilatkozat előkészítése gazdasági, ipari létesítmények engedélyezési eljárása során.
- Ideiglenes forgalomkorlátozás bevezetéséhez szükséges útkezelői hozzájárulás kiadása
A közút területét érintő kivitelezési munkálatok megkezdése előtt közlekedési létesítmények tervezésére jogosult tervező által készített terv alapján engedélyezhető.
- Táblakihelyezési kérelmek (mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhely közúti jelzőtáblával történő kijelölése, telephelyre utaló jelzőtábla, reklámtábla, stb…)
- Útvonalengedély kiadása
A vonatkozó jogszabály szerint az össztömeg-, tengelyterhelés-, tengelycsoport-terhelés- és mérethatárt meghaladó jármű közúti közlekedéséhez közútkezelői hozzájárulás kiadása szükséges.
- Behajtási engedély kiadása
Tatabánya városban az önkormányzati tulajdonú, behajtási tilalommal érintett közterületekre gépjárművel történő behajtás engedélyezésnek rendjéről szóló 35/2014. (XII.30.) önkormányzati rendelet szerint kerül kiadása
- Gépjármű tárolási igazolás kiadása
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 9. § (5) bekezdésének megfelelő jegyzői igazolás kiadása arra vonatkozóan, hogy a kérelmező által megvásárolt / üzemeltetett, 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjármű / autóbusz tárolására alkalmas telephellyel rendelkezik. Az engedély kiadása 3000 Ft illeték befizetése esetén történik.
- A helyi közút nem közlekedési célú igénybevételekkel kapcsolatos ügyintézés
A helyi közút területét érintő építési munkálatok (bontási engedély), sport-, kulturális rendezvények, vásár és reklám tevékenység esetén Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 22/2018. (XII.3.) önkormányzati rendelete alapján közútkezelői hozzájárulást kell kérni.
- Taxiállomás használatára szóló engedély kiadása
Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/2014. (II.24.) önkormányzati rendelete alapján a taxiállomások létesítéséről, igénybevételének és használatának rendjéről szóló jogszabály szerint engedély kiadása szükséges.
KOMMUNÁLIS ÜGYEK
KÖRNYEZETVÉDELMI, KLÍMA ÜGYEK
KÖZTERÜLET HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATOS ÜGYEK:
- Hulladéktároló edényzet tárolása közterületen társasházak, lakásszövetkezetek részére:
A hulladéktároló edényzet tárolása közterületen díjmentes, azonban a megállapodást a tárolókra továbbra is kell kötni a 25/2020. (VIII.10.) önkormányzati rendelete alapján, mely a közterületek használatáról szóló 8/2014. (II.24.) önkormányzati rendelet módosítását taglalja. A nyomtatványon meg kell adni a bekerítés várható időpontját, hiszen a bekerítés továbbra is kötelező.
- Hulladéktároló edényzet tárolása közterületen gazdasági társaságok, és egyéni vállalkozók részére:
A hulladéktároló edényzet tárolása közterületen gazdasági társaságok, és egyéni vállalkozók részére továbbra is díjköteles. A nyomtatványon meg kell adni a bekerítés várható időpontját, valamint amennyiben több közület használ egy edényzetet, úgy a közületek nevét is.
Közterület-használat iránti kérelmet lehet benyújtani Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 8/2014. (II.24.) önkormányzati rendelete a közterületek használatáról alapján az alábbi ügyekben:
- Kereskedelmi tevékenység céljából megvalósuló árusítás
- Alkalmi, legfeljebb 3 napig tartó virág, koszorú, zöldség vagy gyümölcs árusítása legfeljebb 3m2 nagyságú területen
- Fenyőfa árusítás
- Üzletből utcára történő árusítás előkert, terasz létesítésével, vagy egyéb bútorok elhelyezésével
- Sportrendezvény
- Üzemképtelen gépjármű tárolása
- Építési munkával kapcsolatos közterület használat
Ezen közterület-használat iránti kérelmek díjait a rendelet 1 számú mellékelete tartalmazza.
KERTÉSZETI ÜGYEK
- Gallyazás:
Tatabánya város társasházas övezeteiben fás szárú növények gallyazási munkálatait egyedi kérelem alapján a lakossági viták elkerülése érdekében nem végzünk. A lakossági vitahelyzetek elkerülése érdekében, a kérelem mellékleteként szükséges benyújtani az érintett lakók hozzájáruló aláírását, vagy lakógyűlési döntés, mellyel igazolható, hogy az árnyékolási probléma miatt igényelt fagallyazással minden ott lakó egyetért.
Természetesen, amennyiben egy fa gallyazására a lakóépület állagmegóvása miatt kerül benyújtásra a kérelem, nem szükséges az ott lakók aláírása, a fa metszése a szakmailag indokolt mértékig kerül elvégzésre. Amennyiben az állagmegóvás miatti metszéssel egyidejűleg nagyobb mértékű metszést kér a lakóközösség, úgy a fent leírt feltételekkel szükséges a kérelmet beadni rá.
A fagallyazási kérelem szükségessége és lehetősége minden esetben helyszíni bejárás alkalmával kerül kivizsgálásra és faápoló szakemberrel kerül elvégeztetésre.
- Fakivágás:
A közterületen történő fakivágási kérelmeket a jogkörrel rendelkező jegyző bírálja el a fás szárú növények védelméről szóló 346/2008. (XII.30.) számú Kormányrendelet alapján. Egyéb önkormányzati tulajdonú terület esetében a tulajdonos jogosult dönteni fák kivágásáról.
Önkormányzati tulajdonú területen fakivágást csak indokolt esetben, balesetmegelőzés érdekében, vagy növényápolási ügyekben végzünk.
Kivételt képez a fent leírtaktól, amennyiben a kivágandó fa helyileg védett területen áll, vagy egyedi védett értékként van nyilvántartva. Ilyenkor Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról és kezeléséről szóló 32/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelete alapján szükséges eljárni. Ezekben az esetekben a jegyző jogosult természetvédelmi engedélyt adni a kivágásra.
A fás szárú növények védelme mindannyiunk közös érdeke, így javasoljuk a fakivágási igény megfontolását.
KÁRBEJELENTÉS
Közterületen történt (kátyú, faág, fakidőlés okozta). káresemények bejelentésére szolgál, megküldése után indítható meg az ügyintézés. A bejelentéshez szükséges megküldeni a helyszínen készült fotókat, felmért kárigényt, továbbá a rendőrség által helyszínen felvett adatok alapján kiállított jegyzőkönyvet, ugyanis a bejelentőnek bizonyítási kötelezettsége áll fenn.
EBRENDÉSZETI CSOPORT:
Bányai Szilárd ebrendészeti telepvezető
Cím: 2800 Tatabánya, Bogáncs u. 3.
Telefonszám: 06-30/520-18-25
E-mail: ebrendeszet@tatabanya.hu
Web: https://tatabanya.hu/intezmenyek/5-Hasznos-informaciok/36-Allategeszsegugyi-es-Ebrendeszeti-telep

