Az oldalt már most, a fejlesztés alatt átadjuk, hogy beépítsük az Ön tapasztalatait is!
2020 - Csaszlava Jenő
Csaszlava Jenő a Tatabányai Szénbányák Vállalat XV/b. bányaüzemében kezdett el dolgozni beosztott mérnökként. 1975-ben a Vállalat központjában a Munka- és Üzemszervezési Osztályára helyezték főelőadói munkakörbe, 1976. december 15-től az osztály irányítására kapott megbízást osztályvezetőként. 1979-től az akkor alakuló Nagyegyházi Bányaüzembe került, hol termelésirányítási munkakörökben dolgozott.1984-ben visszahelyezték a Vállalat központjába, a Személyzeti és Oktatási Osztályra, osztályvezetői beosztásba.
Részt vett a vállalattól levált új irányítású szervezeti egységek (Rt-k, Kft-k) megszervezésében, 1994. április 01-től a bánya- erőmű integráció során Tatabányai Energetikai Kft-nél a Humánpolitikai Osztály vezetője, majd 1996. szeptember 01-jével a Vértesi Erőmű Rt-ben a Munkaügyi Osztályon a szociálpolitikai stratégiai csoportot vezette. 2004-től munkahelye a Tatabánya Erőmű Kft., munkaköröm humánpolitikai főmunkatárs.
Pályafutása alatt a Tatabányai Városi Vöröskereszt vezetőségi tagja három cikluson keresztül, a TBSC Vízilabda Szakosztályának elnöke négy éven át, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Csoportjának titkára kilenc évig, majd az Egyesületnél és a Helyi Szervezetnél kapott tisztségviselői feladatokat. Jelenleg is a Komárom-Esztergom Megyei MTESZ Egyesületek Tanácsának tagja, az OMBKE Helyi Szervezetének vezetőségi tagja, a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
2015. évben a Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány Kuratóriumának elnökének választották. Munkáját a tatabányai bányászathoz kapcsolódó könyvek, monográfiák kiadása, emlékhelyek létesítése, hagyományőrző versenyek, rendezvények támogatása fémjelzik.
Csaszlava Jenő több évtizedes kimagasló tevékenységéért, a tatabányai közéletben való részvételéért, és a bányász hagyományok ápolása terén végzett áldozatos munkájának elismeréseként méltán érdemelte ki a Solymos Mihály Díjat.
2019 - Dr. Simonik Péter
Dr. Simonik Péter 2001-ben az ELTE Társadalomtudományi Karán szociálpolitika szakon szerzett egyetemi végzettséget. Doktori disszertációját 2009-ben szociológia tudományokból, a szociálpolitikai szakterületén védte meg.
2005. és 2008. között a Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára levéltárosa, jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának Szociális tanulmányok és Szociológia Tanszéke egyetemi docense.
1992 óta foglalkozott a MÁK Rt. történetével, különös tekintettel a vállalat szociálpolitikájának históriájával, fő kutatási területe a tatabányai vállalat jóléti politikája volt az 1896 és 1945 közötti időszakban. Kutatási eredményeiről 2013-ban megjelent önálló monográfiájában olvashatunk. 1998-tól rendszeresen jelennek meg szociálpolitikai, foglalkozáspolitikai, szociálpolitika-történeti és tatabányai helytörténeti munkái, melyekben megkerülhetetlen téma a tatabányai bányászat története.
Kiemelkedő jelentőségű helyi alapkutatásai közé tartozik a zsidóság gazdasági és társadalmi szerepét bemutató kiadványa, mely 2017-ben jelent meg Szénporos Emlékkavicsok címmel.
Dr. Simonik Péter több évtizedes kimagasló kutatási tevékenységéért, a tatabányai közéletben való részvételéért és a bányász hagyományok ápolása terén végzett áldozatos munkájának elismeréseként méltán érdemelte ki a Solymos Mihály Díjat.
2018 - Balogh Csaba
Balogh Csaba 1946. november 24-én tatabányai bányász családba született. 1965-ben a tatai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd a XII/a akna mérnökségén kezdett el dolgozni. Elhivatottságát mutatja, hogy bár jogi tanulmányokat folytatott, a bányamunka szeretete, a bányász szakma jobban vonzotta, ezért 1978-ban geológus technikusi minősítést szerzett és művelettervezőként végezte munkáját a Tatabányai Szénbányák különböző üzemeiben. 1999-től a Tatabányai Bányamentő Állomásról került nyugállományba. 1982-től OMBKE, 1992-től Magyary Zoltán Népfőiskolai, 1994-től a Fellner Jakab Kulturális Egyesületi tag, 1998-2013-ig a Szent Borbála Szobor Tatabányán Alapítvány Kuratóriumi tagja, 2008 és 2012 között a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítvány Felügyelő Bizottságának tagja, 2012-től a Szabadtéri Bányászati Múzeum kuratóriumi elnöke. Kezdeményezője és szervezője a Tiszti Kaszinóba tervezett bányászati, ipartörténeti állandó kiállítás kidolgozásának, az évente megrendezésre kerülő Borbála-napi Emlékülésnek, az ott elhangzottakból megjelenő „Emlékmentő” kiadvány megjelentetésének. A tatabányai szénbányászat szellemi, fizikai teljesítményét dokumentáló több száz bányatérkép restaurálásának, digitalizálásának. Javaslatára kerültek be a bányatérképek a „Városi Értéktárba”. Ötletgazdája és kivitelezője a helyi szénbányászat kezdeteire emlékeztető táblaképek elhelyezésére az Óvárosi első lejtakna lejáratok közelében. Egyik kezdeményezője és társszerzője a XV. akna ipartörténetét, annak Bányászati és Ipari Skanzenné alakulását bemutató „Az öreg XV-ös aknától a bányaskanzenig” című könyvnek. Aktív szervezője a Tatabányai Múzeum bányászattal kapcsolatos rendezvényeinek. Képviseli a Szabadtéri Bányászati Múzeum Alapítványt és az OMBKE Tatabányai Helyi Szervezetét a hazai és nemzetközi bányásztalálkozókon.
Balogh Csaba a több évtizedes kimagasló közéleti tevékenységének, valamint a tatabányai bányász hagyományok ápolása során végzett áldozatos munkájának elismeréseként méltán érdemelte ki a Solymos Mihály-díjat.
2016 - Szabó Csaba
Szabó Csaba okleveles bányamérnökmunkássága teljes egészében a tatabányai bányászathoz kapcsolódik. 28 éves korától felelős műszaki vezetői üzemvezetői beosztásokat töltött be a társaság különböző bányaüzemeiben. Kiváló és elismert szakmai tudása alapján a Tatabányai Szénbányák Biztonsági főmérnöki, majd műszaki vezérigazgató helyettesi beosztásokra is kinevezték. Pályafutása alatt több vállalati, országos magyar bányászati és kohászati egyesületi, miniszteri és állami kitüntetésben részesült.
1994 és 2007 között az Országos magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Tatabányai Szervezetének elnökeként célul tűzte ki a bányászkodás magas színvonalú művelését, a hagyományápolást, a tatabányai bányászati emlékek megőrzését és gyarapítását.
A szervezet segítséget nyújtott a Szabadtéri Bányászati Múzeum tereprendezési és felújítási munkálataihoz, a bányász emlékművek felállításához. Elnöksége alatt a város Ezüst Turul Díjjal ismerte el munkáját.
Szabó Csaba több évtizedes kimagasló közéleti tevékenysége, a bányász hagyományok ápolása során végzett áldozatos munkája elismeréseként méltán érdemelte ki a Solymos Mihály-díjat.
2015 - Drobnitsch Vilmos
Drobnitsch Vilmos mosonszentjánosi születésű mérnök a tatabányai vájár iskolában kezdte tanulmányait, s a sport terén is kiemelkedően teljesített, magasugrásban országos serdülőbajnok lett. 1953-ban a Tatabányai Szénbányák Vállalat VI-os bányaüzemében állt munkába és még ebben az évben felvételt nyert a soproni Berzsenyi Dániel Gimnáziumba, majd a csornai középiskolában érettségizett. 1956-tól a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem bányamérnöki karának hallgatója lett. A munka mellett sportolt, kispályás kézilabda-válogatott kerettag lett, részt vett a prágai világbajnokságon is. 1962-től a Tatabányai Szénbányák Vállalatnál a Kapolyi László által irányított kísérleti csoportot vezette, időközben 1966-ban lediplomázott és visszatért első munkahelyére. A VI-os aknán beosztott mérnökként dolgozott, majd mérnökség-vezetővé nevezték ki, 1969-től főmérnöki pozícióba került. 1972-ben a XII/A akna főmérnöke és ugyanebben az évben a Nyugati II. bányaüzem műszaki igazgatója lett 1989-ig, nyugdíjazásáig. Munkája során csaknem minden tatabányai bányaüzemben dolgozott felelős műszaki vezetőként. A Tatabánya Sport Club 100. évfordulóján 2010-ben Ranzinger Vince-emlékéremmel tüntették ki. Munkássága a tatabányai bányászszakma hitelét fémjelzi, így méltán érdemelte kis városunk Solymos Mihály-díját.
2014 - Forisek István
Forisek István a Tatabányai Bányaipari Technikum elvégzését követően 1953-tól egyetemi tanulmányait Miskolcon, majd Sopronban végezte, s bányaművelő mérnöki diplomát szerzett. 1958-1992 között, nyugdíjazásáig a Tatabányai Szénbányák dolgozója, ahol kezdetben mérnökség vezető, beosztott mérnök, majd 1964-től 20 éven keresztül felelős vezetői beosztásban végezte munkáját. A napi üzemvezetési feladatokon túl részt vett a belső medence üzemeinek több lépcsőben történő összevonásának kidolgozásában és gyakorlati megvalósításában. Ezen munkájával megteremtette az Eocén program sikeres megvalósításához szükséges szakképzett munkaerő folyamatos áttelepítését. 1978-ban a XII/A aknai sújtólégrobbanás után társfeltalálója és gyakorlati irányítója egy biztonságos fejtési rendszer kidolgozásának. A vezetése alatt működő bányák kilenc alkalommal nyerték el az élüzem címet. 1984-től a vállalat termelési igazgatójává nevezték ki, az eocén bányák termelésfuttatása és stabilizálása jelentette fő feladatát. Szakmai munkáját és a tatabányai bauxittermelés bevezetésével és értékesítésével kapcsolatos eredményeit különböző kitüntetésekkel többször is elismerték. 1956-tól az országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagja, a helyi szervezetben több évtizeden át vezetőségi tag, jelenleg szakosztályi küldött. Egyesületi munkáját „Sóltz Vilmos” és „Szentkirályi Zsigmond” emlékérem adományozásával ismerték el. A bányászhagyományok ápolásának elkötelezettje, a szakestélyek állandó tisztségviselője. 1995-ben alapító tagja a bányászati hagyományőrző Rozmaringos Bányász Egyletnek, melynek tevékenységét 2005-ben Ezüst Turul Díjjal ismerte el az önkormányzat.
2013 - Szikrai Miklós
Szikrai Miklós 1940. december 20-án Pencen született. Hat gyermekes szülei a falu tanító házaspárja voltak. Iskoláit a soproni Széchenyi Gimnáziumban „kitűnő” érettségi, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen „jó” diplomavédési minősítéssel abszolválta. 1964-tól 1997-ig a tatabányai bányászokkal mindig azonos volt a munkaadója. Ezen időszak alatt átlagosan 10 000 embert foglalkoztató - várost alapító - nagyvállalat bányászati fejlődésének minden szakaszában aktívan részt vett. Már diplomatervében a tatabányai szénmedencében történő bányászat élettartamának megnövelésére törekedett. Kidolgozta a függőleges-, illetve lejtős aknák pillérein lekötött ásványvagyon kitermelésének lehetőségét, a különböző bányatelkek fő bányatérségeinek összekötéseivel történő rekonstrukciós terveket. A Mányi Bányaüzem felelős műszaki vezetőjeként levezényelte a Mány I/a akna feltárását a termelésbe lépésig, 16 évvel meghosszabbítva ezzel a tatabányai bányászkodást. A Vállalat műszaki vezérigazgató helyetteseként irányította a Zsigmond akna vállalati beruházásként való létesítését, mellyel az akkori elbírálási környezetben gazdaságtalanná minősített Nagyegyházi Bányaüzem bezárásakor, az ott dolgozó tatabányai embereknek váltó bányaüzemet, munkahelyet sikerült teremteni. A Tatabányai Bányák Vállalat utolsó kinevezett vezérigazgatója volt. Aktív kosárlabdázóként érkezett Tatabányára. Játékosként juttatta fel csapatát az NB II-be, ahol 2 éven keresztül, megszűnéséig, a TB SC játékos-edzője volt. Ötletgazdája és alapítója volt a Tatabányai Bridzs Egyesületnek. Szakosztály elnöke volt a TBSC vívó szakosztályának. Hozzájárult a hat olimpiai aranyérmes tanítványt nevelő, legendás Vas Imre mesteredző Tatabányára szerződtetéséhez, melynek eredményeképpen csak az iparáról híres városban született versenyzőkből az ország legerősebb párbajtőr csapata nőtte ki magát. A bányászhagyományok tekintetében ötlet gazdája volt a selmeci hagyományok alapján tartott szakestélyek addig csak szigorúan egyetemi körökben való műveléseinek a szakma gyakorlati helyszínére való kiterjesztésének. Az országban először- az ipari vállalatoknál- Tatabányán volt szakestély, melynek évtizedekig fő szervezője, rendszeres tisztségviselője, elnöke volt. Ötletgazdája és aktív vezetője a bányászati rendezvénysorozatot lezáró szalamandernek. Alapítója volt A Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítványnak. Javaslataival, ötleteivel jelenleg is részt vesz annak munkájában.
2012 - Fehér János
Fehér János 1967-ben született Budapesten. 1986-ban került a Tatabányai Szénbányákhoz és attól kezdve földalatti bányászként dolgozik, tavaly érte el 25 éves bányászati szolgálati idejét. Munkája mellett másfél évtizede dokumentálja fotóival a tatabányai bányászatot, a szakmához kapcsolódó technológiát, a munkafázisokat, a bányászemberek mindennapi életét és ünnepeit. Ezzel legfontosabb célja, hogy fotóival hitelesen bemutassa és megőrizze a bányászati tevékenységet a jövő nemzedéke számára. Ennek érdekében hozta létre 2009-ben az Óvárosi Alkotócsoportot, melynek alapító tagja és vezetője egyben. Számos alkalommal, több településen rendeztek sikeres kiállítást bányászportréiból, a földalatti munkát megörökítő fényképeiből, a bányászhagyományokat őrző programokon készült felvételeiből. Mindezeket a munkákat kiadványokban, önálló fotóalbumokban és nagy érdeklődéssel kísért internetes felületeken is publikálja. Alapító tagja a Gál István Ifjúsági Egyesületnek, melyet többek között azzal a szándékkal hoztak létre, hogy az itt élő fiatalokat megismertessék Tatabánya és elődtelepülései történelmi hagyatékával, a bányászat emlékeivel és hagyományaival. A BDSZ 2007-ben Művészeti Nívódíjával ismerte el munkásságát.
