

2020 - Nagy László
Tatabánya sportéletének meghatározó alakja. Munkája során számos városi, hazai és nemzetközi verseny lebonyolításában vesz és vett részt. A sport területén végzett elhivatott és egyben kiemelkedő munkája példaértékű. Nagy Lászlóra mindig az önzetlenség és a közösség szolgálata jellemző.
2019 - Vadócz László
Tatabánya sportéletének meghatározó alakja, neve mondhatni összeforrt a városi sport világával. A sport területén végzett elhivatott és egyben kiemelkedő munkája példaértékű lehet mind kortársai, mind pedig az utána következő generációk számára. Minta, melyre ajánlatos, és kell is odafigyelni. Minta, melyet érdemes követni.
Vadóc László évtizedek óta a tömegsport és szabadidősport szervezésének központi szereplője, melynek elismeréseként 2013-ban a Magyar Sport Napja alkalmából Eszterházy Miksa díjat vehetett át. A Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség és a Vulkán Tömegsport Egyesület elnökeként, az általa vezetett és üzemeltetett társadalmi szervezetek, szinte láthatatlanul szolgálják a tatabányai szabadidős sporttevékenységeket. Számtalan szakág számára biztosít stabil hátteret, gazdasági és pályázati lehetőségekkel segítve működésüket.
Hitvallása, hogy minden olyan kezdeményezést támogatni kell, amely a lakosság testkultúrájának fejlődését segíti elő. Munkája során mindig az önzetlenség és a közösség szolgálata a jellemző rá.
Vadóc László igazi példakép. Olyan példakép, akinek munkássága nélkülözhetetlen.
2018 - Rózsa András
Rózsa András ökölvívó edző. Neve összeforrt a tatabányai ökölvívással, hiszen 40 éve kötelezte el magát az ökölvívás mellett.
Jelenleg a Dózsa György Sportiskola Általános Iskola testnevelő tanáraként foglalkozik a kézilabdás utánpótlással.
Nevéhez fűződik a 18 éve megrendezésre kerülő INTERBALL Nemzetközi Leány Kézilabda Torna. Jelenleg is több volt tanítványa szerepel a korosztályos válogatottakban.
A kiemelkedő kézilabda eredményeken kívül a mozgássérültek sportjában a Humanítás SE alapítójaként és edzőjeként 1984-1993 között több válogatott játékost és paralimpiai játékost nevelt ki, meghatározó szakembere volt a mozgássérültek sportjának.
Elkötelezett zászlóvivője a szabadidősportnak, több mint 30 éve szakképzett vízitúra vezetőként, síoktatóként szeretteti meg a gyermekekkel a szabadban végzett mozgásformát, hívja fel a figyelmüket a természet értékeire, szépségeire.
Következetes és céltudatos testnevelői-edzői életútjával követendő példát mutat Tatabánya valamennyi polgárának.
2017 - Gyurkovics István
Gyurkovics István földrajz-testnevelés szakos tanár, kézilabda edző. Neve összeforrt a tatabányai női kézilabdaélettel, hiszen 35 éve kötelezte el magát a kézilabdázás mellett. Jelenleg a Dózsa György Sportiskola Általános Iskola testnevelő tanáraként foglalkozik a kézilabdás utánpótlással. Nevéhez fűződik a 18 éve megrendezésre kerülő INTERBALL Nemzetközi Leány Kézilabda Torna. Jelenleg is több volt tanítványa szerepel a korosztályos válogatottakban.
A kiemelkedő kézilabda eredményeken kívül a mozgássérültek sportjában a Humanítás SE alapítójaként és edzőjeként 1984-1993 között több válogatott játékost és paralimpiai játékost nevelt ki, meghatározó szakembere volt a mozgássérültek sportjának.
Elkötelezett zászlóvivője a szabadidősportnak, több mint 30 éve szakképzett vízitúra vezetőként, síoktatóként szeretteti meg a gyermekekkel a szabadban végzett mozgásformát, hívja fel a figyelmüket a természet értékeire, szépségeire.
Következetes és céltudatos testnevelői-edzői életútjával követendő példát mutat Tatabánya valamennyi polgárának.
2016 - Németh Attila
A Dózsakerti Váci Mihály Általános Iskola testnevelő tanára szakmájának elhivatottja, szívügye a sport, azon belül a szertorna sportág. A gyerekek szeretete és tisztelete átszövi mindennapi munkáját. A kollégáknak és a diákoknak is példát ad az egészségnevelés területén. Kollégáival, szülőkkel jó kapcsolatot ápol. Fiú tornász csapatával minden évben országos dobogós helyezéseket ért el egyéni és csapatversenyeken is. Nagymértékben hozzájárult iskolájának többéves országos diákolimpiai dobogós helyezéseihez. Az iskolai, városi rendezvények szervezésében és lebonyolításában aktívan részt vesz tanítványaival színvonalas bemutatókat tartva. Mindent megtesz a torna sportért, a sportág minél színvonalasabb oktatásáért. A kimagasló eredmények mellett legfontosabb feladatának tartja, hogy az óvodás korú gyermekektől kezdve a serdülő korosztályig megszerettesse a rendszeres mozgást, fegyelemre és tiszteletre neveljen a sportágán keresztül. Célja, hogy a tanítványainak az egészséges életmód, a sport szeretete az életük részévé váljon. Kitüntetései: miniszteri elismerés a diákolimpiai versenyrendszerben elért kiemelkedő eredményekért (2003), polgármesteri elismerés a sport területén végzett kiemelkedő munkáért (2005, 2009), Magyar Diáksport Szövetség Különdíja (2011)
2015 - Hoffer József
1956-ban született Kapuváron, ahol az általános és középiskolai tanulmányait végezte, majd a Testnevelési Egyetemen folytatta, kezdetben magasugróként (legjobb eredménye ekkor 196 cm volt), majd elkezdett tízpróbázni. Háromszoros tízpróba magyar bajnok, négyszeres második, háromszoros harmadik helyezést ért el (legjobb eredménye: 7861 pont), kilencszer volt válogatott, több nemzetközi versenyen húzta magára a válogatott mezt egyéni és csapatviadalokon. Egy szerencsétlen sérülés miatt nem mehetett az 1980-as Moszkvai olimpiára.
A tanári diploma megszerzése után már inkább az edzősködés került a középpontba, számtalan sikeres versenyző, többszörös magyar bajnok, válogatott versenyző került ki a kezei közül és jutott el a nemzetközi színvonalig. 1991-től a Bárdos László Gimnázium testnevelő tanáraként dolgozik, ahol számtalan gyerekkel jutottak be az Országos Diákolimpia Döntőjébe és értek el helyezéseket. 1980-tól a versenyzés mellett már edzősködik a Tatabányai Sport Clubnál. Országos versenybíróként ötödik éve elnökhelyettesi feladatkört lát el a Tatabányán rendezett Országos Serdülő Bajnokságon és aktívan részt vesz a Komárom-Esztergom megyei Diákolimpia sportrendezvényein. 50 éves korától foglalkozik a veterán sporttal. Az LSW – WTC Speciális Dobó számok bajnokságán és a veterán atlétikai versenyeken súlylökésben és diszkoszvetésben versenyzik.
Az alábbi elismerésben részesült eddig: A szabadidősport szervezése és népszerűsítése érdekében végzett munkáért; Lakossági sportért, Komárom-Esztergom Megye legeredményesebb utánpótlás edzőjeként, Kiváló nevelő munkáért, TVSZSZ tiszteletdíj a lakossági sportért, Tatabánya Megyei Jogú Várostól szakvezetői tevékenységéért, Kiemelkedő edzői tevékenységéért. Legnagyobb kitüntetései: 2000-ben a Magyar Köztársaság Elnökétől kapott Ezüst érdemkereszt, illetve 2005-ben Magyar atlétika utánpótlás neveléséért végzett kiemelkedő teljesítményért kapoti elismerő oklevél.
2014 - Lugosi László
A korcsolya szakedző 1992-ben alapította meg a Tatabányai Diák Korcsolyázó Egyesületet; huszonkét éves pályafutása során több száz óvodás és iskolás gyermekkel szerettette meg a gör- és jégkorcsolyázást. Számos ifjú sportolóval tudta elhitetni, hogy kitartó munkával és kellő alázattal bárki sikeres sportolóvá válhat. Tanítványai, Keszler Andrea immár második, Béres Bence első alkalommal vett részt a téli olimpiai játékokon. Lugosi László jelenleg két egykori tanítványa mellett edzősödik, emellett a Magyar Országos Görkorcsolyázó Szövetség elnöke, így koordinálja és fogja össze a magyar korcsolyasportot.
2013 - Kanyó Antal (posztumusz)
A város Ezüst Turul díjjal is kitüntetett egykori kézilabdázója, edzője Kanyó Antal 1978-tól 1990 júniusáig több mint kétszáz NB I-es mérkőzésen szerepelt a Tatabányai Bányász Sport Club kézilabdacsapatában, háromszor volt a bajnokcsapat tagja, egyszer kupagyőztes, és az Európa-kupában 1979-ben (KEK), 1984-ben (IHF) harmadik helyezett. Élete során többször nyilatkozott arról, hogy legnagyobb élményei közé tartozott, amikor 1979-ben Dortmundban 12 ezer néző előtt KEK-mérkőzésen játszott a Tatabánya a Gummersbach ellen. Kanyó Antal a svájci bajnokságban eltöltött esztendők után a tatabányai felnőtt csapatnál, majd az utánpótlás korosztálynál, az utóbbi években a tatai kézilabdacsapatnál edzősködött. A díjazott 52 évesen, 2013 januárjában hunyt el.
2012 - Kassai Viktor
Kassai Viktor 1975. szeptember 10-én született Tatabányán. Fiatal korában több tatabányai csapatban sportolt labdarúgóként. Édesapja példáját követve 1990-ben Bicskén letette a játékvezetői vizsgát. Kiváló képességeinek elismeréseképpen egyre magasabb osztályú mérkőzések vezetésével bízták meg. 1999-től NB I-es mérkőzéseket vezet, majd az MLSZ JB felterjesztésére 2003-tól FIFA játékvezetőként működik. Nemzetközi játékvezetőként korosztályos tornákat dirigált, később az Intertotó-kupa mérkőzések, majd UEFA-kupaselejtezők, aztán BL mérkőzések után olimpiai tornák, EB-VB selejtezők, döntők sikeres vezetése következett. A kiváló tatabányai "sípmester" pályafutását az IFFHS, a játékvezetők nemzetközi szervezete 2011-ben a világ legjobb játékvezetőjének választotta.
2011 - Csernoviczki Csaba
Csernoviczki Csaba 1991 óta judo edző Tatabányán. Tizennégy évig volt válogatott, tizenháromszoros magyar bajnok. 2009 óta a női és férfi judo válogatott szövetségi kapitánya, sportolói komoly nemzetközi eredményeket ért el. Legsikeresebb tanítványa lánya, Csernoviczki Éva, aki Pekingben olimpiai hetedik helyezett lett, idén pedig harmadik helyen végzett a párizsi világbajnokságon.
A tatabányai edző munkáját a szakma is elismeri, hiszen a 2010-es esztendőben a sportági szakszövetségi kapitányok közötti választáson a negyedik helyen végzett. Pénteken pedig ő vehette át a Tatabánya Sportjáért Díjat.
2010 - Katona Géza
Katona Géza tíz éves korában kezdte versenyzői pályafutását a Tatabánya Bányász Sport Club Birkózó Szakosztályánál, és közel tizenöt éven keresztül, rövid székesfehérvári kitérő után, Tatabányán fejezte be. Aktív sportolói időszakában többszörös utánpótlás országos bajnoki címet és számtalan dobogós helyezést ért el. Első osztályú minősítésű sportolóként csapatbajnoki dobogós helyezésével és további pontszerző eredményeivel meghatározó egyéniségként és kiváló csapattagként szerzett dicsőséget klubja és sportága számára. Képzettségét, szakmai hozzáértését a Magyar Birkózó Szövetség is elismerte, és több alkalommal is megbízta a magyar utánpótlás csapat vezetésével. Edzői tevékenysége alatt a Tatabanyai Sport Club felnőtt és utánpótlás korosztályú sportolói közül több mint harmincan közel hetven bajnoki címet szereztek. Az elismerés odaítélésében a sportág iránti elkötelezettség, a sportolói múlt elismerése mellett kiemelkedő jelentőségűnek számított Katona Géza példamutató sportvezetői tevékenysége, a tatabányai birkózó sportág fejlesztéséhez megfogalmazott célok elérése érdekében különleges megszállottsággal és lelkesedéssel végzett eddigi munkája.
2009 - Henyecz László
2008 - Stirczer József
2007 - Antalóczy Alfréd
2006 - Válent Gyula
2005 - Salamon Zoltán